6. fejezet

Sziasztok!

Köszönöm szépen a több mint 430 látogatót! Nagyon jól esik, hogy ennyien látogatjátok a blogot! Meghoztam a hatodik részt is, bár ez most egy kissé szerintem béna lett, és rövid, de azért remélem tetszeni fog!

_________________________________________________________________________________

6. fejezet

Pár nappal később, már senki nem foglalkozott az esettel. Minden visszatért a normális kerékvágásba, mintha az a kis csók, meg sem történt volna. Bár az elején nagy balhé volt belőle, meg egy csomó angyal fel volt háborodva, és egy ideig hozzám sem szóltak, ma már senkit nem izgatott ez az incidens. Bár Lenanak sikerült meglógnia, mégis már forró nyomon járnak az ügyre állított angyalok, íhy hamarosan ő fog abban a cellában sínylődni, és nem én. Mindig, amikor ez a téma szóba kerül, látom Patricián, hogy erős próbál lenni, de mégsem könnyű a saját testvéredet börtönbe küldeni. Miután Josh és én, mondhatni kibékültünk, elintéztem, hogy ismét szabad legyen, így Patricia, és a Tanács kénytelen-kelletlen, de elengedte a fiút. Bár még csak egy hét telt el azóta, mégis több évnek tűnik, hiszen azóta mennyi minden változott! Először is, előléptettek a munkahelyemen, elmentem Tamiaval vásárolgatni, és sikerült vásárolnom magamnak egy új laptopot, és cipős szekrényt! Hailey pedig az előbb hívott, hogy már a roncs telepen vár rám, én pedig éppen a rozsdás kacatokat rejtő terület felé gyalogoltam. Ma éppen egy fehér, rojtos ruhát, és egy barna bőrdzsekit viseltem, amihez tökéletes választásnak tartom a barna bokacsizmát. Mivel a rohanás közepette sikerült szerintem egy életre megutálni a magas sarkút, ezért váltottam a cipőimet illetően. Kezemben a Starbucks-ból vásárolt Very Berry Hibiscussal meneteltem az utcán, miközben az italból szürcsölgettem.

 Hamarosan elhagytam a város gazdag negyedét, így hát kissé megszaporáztam a lépteimet. Szinte már éreztem a fekete bőrűek égető tekintetét miközben engem fürkésznek, és csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy leüthessenek, és megszerezzék a pénzemet. Zavaromban összehúztam magamon a bőrdzsekit, és jó erősen megmarkoltam a táskámat, amely a pénztárcámat és a telefonomat rejtette. Néha, néha elszáguldott mellettem egy kisebb autó, de az utca még így is csöndes volt. Túl csöndes. Láttam a szemem sarkából az utánam eredő férfiakat, akik remélem, a pénzemnél többet nem akarnak tőlem. Szerintem most már az egész külváros követett, mint ha én lennék valami tüntetés vezetője. Éreztem a zsigereimben, hogy ennek nem lesz jó vége, így hát egy pillanatra megálltam, majd behunytam a szemem. Mikor megfordultam a tengelyem körül, egy egész had hajléktalan állt mögöttem. Rémültem kaptam a szívemhez, majd elkezdtem rohanni, vissza a ,,civilizált” környék felé. Közben a szívem a torkomban dobogott, és gyorsan próbáltam egy sms-t dobni Hailey-nek, hogy ma nem jön össze a találka. Ebből ez lett:

,,Drága Hile!

Sajnom, hagy mö nem todukn talalkozní. Majd méskor. Üsv, Chloe”

Remélem, azért felfogja, hogy mit akartam mondani. Gyorsan visszacsúsztattam a telefont a táskámba, majd miután már a Rockefeller center előtt álltam, kifújtam, magam és elindítottam az időt. Az óriási zászlók között most is turisták csoportjai tekeregtek, a környező souvenir boltok dugig voltak. Minden egyes ember egy I love NY-s pólóval hagyta el a terepet, vagy egy Szabadságszobros hógömbel, esetleg nyakláncokkal, tolakkal felszerelkezve.

Mikor hazaértem, ledobtam magam az étkező asztalhoz, és magamhoz vettem az új laptopomat. Már volt is egy ötletem, hogy milyen cikket fogok írni. ,,Melyik az a hely New Yorkban, ahova soha ne tedd be a lábad.” vagy „Ahol a biztos frász vár” címmel. Felnyitottam a gépezet tetejét, majd először megnyitottam az e-mailjeimet. 2 a Facebooktól, egy Patriciatol, és egy a főnökömtől. Gyorsan megnyitottam a Patriciától érkezett levelet.

„Chloe, baj van! Hailey-t elrabolták, amikor rád várt a roncstelepen! Nem tudjuk ki volt az, nincsen semmilyen információnk a tettest illetően. De abban biztosak vagyunk, hogy az emberrabló tudta, hogy Hailey ott fog tartózkodni a megbeszélt időpontban. Nem tudsz valamit?”

Teljesen letaglózott a hír. Hiszen senki más nem tudott erről csak Hailey és én. Én legalábbis nem mondtam el senkinek. Vagy várjunk csak! A felismerés mély sebet ütött a lelkemen. Hiszen én panaszoltam el ezt… JOSHNAK! Fájdalmamban összeroskadtam. Ilyen csúnyán átvert volna? Kiadta az információkat az angyalok legnagyobb ellenségének, az alvilágot vezető Eronnak? Kék szememből szép lassan könnyek szivárogtak, amelyek egyre gyorsabban követték egymást. 

Remegő kézzel nyúltam zsebkendő felé, amellyel letörölhettem a könnyeimet, amelyekben minden benne volt. A forró csókok a cellában, a bizalom, és a szeretet. És minden fájdalom. Rázkódó vállal borultam az asztalra. Szóval ez is csak egy trükk volt? Josh direkt arra utazott, hogy összetörje a szívemet, és a bizalmamba férkőzzen? Ki akart húzni belőlem pár információt, amelyet tovább adhat majd Eronnak? Csak erre vagyok jó? Könnyeimmel eláztattam a zsebkendőt. A fájdalom, és a seb a lelkemben egyre inkább tágult. Én hülye! Hogy tudtam bedőlni a gyönyörű zöld szemének, és a megható sztorijainak? Csak arra kellettem, hogy… Újabb síró roham kerített hatalmába, miközben agyamban lepörögtek előttem az események. Így átvert! Dühöm és szomorúságom keveredett a könnyeimben. Bár mérges voltam Joshra, és iszonyatosan szerelmes, mégis tudtam, hogy meg kell akadályoznom Hailey elrablását. Ki tudja Eron mit csinál vele az alvilágban? Így hát döntő lépésre szántam el magam. Behunytam a sírástól feldagadt szemem, és teljes erőmmel az idő visszaforgatására gondoltam.

- Chloe, kérlek, megmondanád, hogy mit csinálok rosszul? Én amióta megláttalak, próbáltam veled flörtölni, de látom te is olyan, vagy mint a vérszerinti szüleim. – mondta indulatosan, Josh, akivel ismét a cellában álltunk, mint egy hete. Majd közelebb lépett hozzám, és ajkaival az enyém felé közelített. Arcomon még mindig patakokban folytak a könnyeim.

- Te disznó! – üvöltöttem a képébe egy újabb síróroham előtt, majd megpofoztam a fiút.

- Tessék? Chloe, mi ütött beléd? – kérdezte meglepődötten.

- Igen. Igen, ez egy tökéletes kérdés! Mi ütött belém, hogy megbíztam egy ilyen alakban, mint te? – mondtam, miközben arcomon patakokban folytak a könnyek. A múltbéli Josh viszont nem értette, hogy miért sírok.

- Ezt most miért mondod? – ölelt át a szemétláda. Dühösen rácsaptam a kezére, majd elindultam a fal felé. – Hova mész?

- Mindegy, csak el tőled, te… Szemét!

- Nem értem miért csinálod ezt Chloe. De tényleg. Elmondanád, hogy miért vagyok disznó és szemét?

- Ó, tudom, hogy csak információk kellenek ahhoz, hogy bevágódj Eronnál. Úgy tűnik az előbbi megható sztorid csak álca volt mi? Egy másik jövőben kijutattalak a börtönből. De ebben soha! – ordítottam remegő hangon.

- Chloe, megszállt egy szellem? – haha! Nagyon vicces! Bár normális esetben lehet, hogy röhögtem volna, de most csak még jobban feldühített a tudat, hogy Josh nem vesz komolyan.

- Te hazug disznó! Itt elvarázsolsz a csókjaiddal, meg a poénjaiddal, pedig csak megy hazug… - de nem tudtam befejezni, mert rám tört egy újabb síró roham.

- De hiszen még meg sem csókoltalak! – kelt ki magából most már ő is, majd elém lépett.

- Még szerencse… - fújtattam mérgesen.

- Én tényleg nem tudom, mi van veled! Egyik pillanatban, még szeretsz. Aztán…

- Honnan tudod, hogy szeretlek? Vagy, hogy valaha is szerettelek? Kopj le! Nem érdekelsz! Sikerült a jövőben teljesen összetörnöd a szívemet! – vágtam bele a mondandójába. Egy kissé fájt, hogy ő nem fog emlékezni a csókokra, és a beszélgetésünkre. Számára csak egy hisztis hárpia maradok, és nem élete szerelme.

- Chloe, én…

- Elintézem, hogy ebben a poros cellában rohadj meg! – jelentettem ki céltudatosan.

- Na, jó, én már elvesztettem a fonalat! Chloe, elárulnád, hogy mi folyik itt? – ragadta meg a karomat.

Nagyot sóhajtottam, majd kiöntöttem a szívemet. Ő türelmesen végig hallgatott, de természetesen a Hailey-s ügyet nem említettem. Figyelmesen meredt rám, és vigasztalóan megsimogatta a karomat, amikor egy újabb roham tört rám.

-Figyelj, nem tudom, hogy mit művelek a jövőben, de pillanatnyilag engem csak te érdekelsz! – csókolt meg. A csókja ugyanolyan volt, mint máskor. Óvatosan elengedtem magam, és visszacsókoltam. Nem sikerült beszólnom ennek a… Agyamból pillanatok alatt kitörlődtek a szitkok, amiket éppen rá akartam szórni. Mintha valaki megnyomta volna a delete gombot.

Mikor a tízedik csók után magamhoz tértem, leoldottam kezét a nyakamról, majd behunytam a szemem, és visszatértem az én időmbe. A többi dolog alakulását a múltbéli Chloe-ra bíztam. Remélem jól tettem, és ez a mocsok örökre mocsok marad a számomra, ha megcsókolt, ha nem!