Meghoztam az első fejezetet! Remélem tetszeni fog! Mindenképp kíváncsi vagyok a véleményedre!
_________________________________________________________________________________
1. fejezet
- Szia, anya! – léptem be anyám
manhattani lakásába. Finom sütemény illat terjengett az apró helyiségben.
Levettem a vállamról a táskámat, és óvatosan beljebb indultam a lakásban a
konyha felé.
- Óh, szia, drágám! – jelent meg
előttem hirtelen anya egy fakanállal a kezében, majd egy óriási csattanós
puszit nyomott az arcomra. – Kérsz csokis süteményt? Most sütöttem!
- Köszönöm most nem. Csak egy
pillanatra ugrottam be, mert otthon meg kell írnom az első újságcikkem! Hát nem
csodálatos! – mondtam lelkesen. Még csak tizenkilenc éves vagyok, úgyhogy nagy
szó, ha valaki bekerül a Daily New York szerkesztői közé. Nekem sikerült.
- Szóval megkaptad azt a puccos
állást. – sóhajtotta anya, majd az orrom alá nyomott egy süteményt. – Biztos nem
kérsz?
- Mondtam már, sietnem kell az
újságcikkel. – majd megöleltem anyát, és elindultam a bejárati ajtó felé. –
Holnap jövök!
Miután bezárult mögöttem a
gesztenyebarna ajtó, a lépcsőház felé vettem az irányt. Nem szeretek lifttel
utazni, és különben is, három emelet gyaloglás nem nagydolog. Hamarosan le is
értem a földszintre, majd kiléptem az ajtón, és már is egy teljesen új világban
találtam magam. A New Yorki csúcsforgalom tárult a szemem elé. Dudáló kocsik,
sárga taxik, szitkozódó sofőrök, limuzinok… Imádom ezt a várost! Kisétáltam a
járda szélére, és kezemet a magasba emelve próbáltam jelezni egy taxinak.
Hosszas várakozás után (el is zsibbadt a karom! ) , végre lefékezett előttem
egy sárga autó. Óvatosan beszálltam, majd hangosan, és határozottan közöltem a
címet a taxissal:
-923. Broadway.
- Rendben. – mondta a sofőr, majd
egy kanyarral befordult a következő utcán. Rengeteg felhőkarcoló szegélyezte a
taxi útját, és én személy szerint mindegyiket megcsodáltam. Bár már több mint
öt éve élek a városban, a mai napig gyönyörűnek találom ezt a sok magas
épületet. A kedvencem mindig is az Empire State Building volt, és nyáron egyik
nagy álmom vált valóra, hogy feljuthattam a tetejére! Hosszú, és felettébb
unalmas sorban állás után beszálltunk egy liftbe, amely egyenesen a 86.
emeletre szállított minket.
- Hölgyem. Hölgyem! – szólt a
taxis kissé türelmetlenül.
- Elnézést. Csak elkalandoztam.
Mennyit kell fizetnem? – tértem magamhoz, majd táskámból előhalásztam a
pénztárcámat.
- 23 dollár.
- 23 dollár? Maga megőrült?! –
csattantam fel az ár hallatán.
- Se több, se kevesebb. Nézze,
hölgyem, nem én szabom az árakat. – mondta határozottan, majd kezét hátra
nyújtotta a pénzért. Én meg kénytelen kelletlen a kezébe nyomtam egy húszdolláros
bankjegyet, és három egy dollárosat.
- Viszlát! – szálltam ki a
kocsiból, és a ház ajtaja felé vettem az irányt. Egyszerűen imádtam ezt a
lakást! A tizenkettedik emeletről pontosan a Central Parkra látok, amely
ilyenkor, délután gyönyörű látványt nyújt. Félre értés ne essék, soha nem lenne
annyi pénzem, hogy egy parkra néző lakást tudjak venni. Ez is csak a Daily New
York ajándéka, a dolgozói számára. Én is egy dolgozó vagyok. Szuper!
Miután beléptem a modern stílusú
lakásba, megcsörrent a telefon. Remegő kézzel nyúltam a kagyló felé. ,,Csak ne
a Tanács, csak ne a Tanács…”
-Chloe Kenedissel beszélek? –
szólt bele egy ismeretlen hang, én meg csak egy vékony,,igen”-t mormoltam. –
Nos, én a Tanácstól hívom, és…
- Nem, nem. Semmi újabb démon
vadászat! Tudja jól, hogy mostmár eléggé kevés időm van ilyenekre. –
emlékeztettem a vonal túlsó végén lévő embert. Semmi kedvem nincs megint egy
ősi szektának démonokat hajkurászni! Épp elég nekem az, hogy angyal vagyok, és
arra vagyok hivatott, hogy megmentsem az embereket stb.
- Na, de tudja jól, hogy ön
rendelkezik az időmágiával, és ez most egy különlegeseset! – próbált meggyőzni
a hang, én viszont továbbra is tartottam magam. Egyáltalán nem érdekelt ez az
egész „időmágia” cucc. Meg tudom fagyasztani az időt, meg előre és hátra tudom
tekerni, de ez nem nagy szám! Vagy mégis.
- Kérem, Chloe, ez most nagyon
fontos! – könyörgött. Nem, szó sem lehet róla! Egész nyáron démonokat
hajkurásztam New Yorkban, közben majdnem felrobbantott egy bűnbanda,
összetörték a kocsimat, ráadásul egy démon majdnem megölt! Elegem van már!
- Most már nincs szabadidőm!
Ideje végre normális életet élnem! – jelentettem ki határozottan.
- Ez lesz az utolsó ilyen. Megígérem!
– győzködött tovább.
- Na, jó. – adtam be a derekam. A
francba! Már megint megesett a szívem a Tanácson. – Mi a cím? – kérdeztem unottan.
- Tudtam, hogy önben
megbízhatunk. Csak menjen egyenesen a Times Square-re! – utasított a hang, majd
letette a telefont. Én meg hangosan sóhajtva elindultam az ajtó felé, hogy még
egyszer utoljára megmentsem az emberek életét.
A téren most is óriási volt a
nyüzsgés. Fotózó turisták, össze-vissza villodzó reklámtáblák, rengeteg üzlet… és
egy… Démon?
Óvatosan közelebb lopództam a Disney bolthoz, ahol felfedezni véltem egy igencsak gyanús alakot.
Óvatosan közelebb lopództam a Disney bolthoz, ahol felfedezni véltem egy igencsak gyanús alakot.
-Anya, anya! Légyszi vegyél nekem
egy Hamupipőke ruhát! – szaladt oda hozzám egy kislány, majd miután látta, hogy
nem én vagyok az anyukája, ijedten elfutott. Mosolyogva néztem rá, de mikor
felemeltem a fejem, a lény már eltűnt.
Továbbra is a tömeget fürkésztem,
de nem láttam semmi különlegeset. Csak a szokásos tömeget. Már majdnem azon
voltam, hogy hazamenjek, de egyszer csak éles sikítás hasított a levegőbe. Egy
fekete szárnyú alak jelent meg a tér fölött, és pirosan csillámló szemével az
embereket nézegette. Na, most megvagy! Behunytam kék szememet, majd teljes
erővel az időmegfagyasztására koncentráltam. Miután felnyitottam a szememet,
láttam, hogy mindenki megfagyott. Mintha valaki leállított volna egy filmet. Megvártam,
amíg a hátamból elő ugrik egy fehér tollas szárny, majd felrepültem, most
mozdulatlan ellenfelemhez. Alaposan szemügyre vettem. Piros szem, fekete haj, arcára
fagyott ördögi kacaj… A szokásos, semmi extra!
- Ügyes húzás Chloe. – szólalt meg
a démon, majd megmarkolta a karomat.
- Hogy lehet, hogy nem hatott rád
a… Azonnal engedj el! – üvöltöttem. Kezei bilincsként kulcsolódtak az
alkalomra, de menekülni nem tudtam. Túl erős volt. Szárnyaimmal tehetetlenül
csapkodtam a levegőben, ám úgy tűnik, nem sokat segített.
- Mutáció. Vagy erősödés,
átalakulás, fejlesztések… - kezdte sorolni gúnyosan.
- Konkrét választ várok! –
mondtam mérgesen, majd egy jól irányzott rúgással a térdébe találtam. Egy
pillanatra fájdalmában elengedte a karomat, én meg kihasználva az alkalmat, jó
messzire repültem.
- Eren kifejlesztett egy új erőt,
amit nekem adott. Úgy hívják védekezés. Nem hatnak rajtam az angyalok
varázslatai, de színészetből ötös vagyok! Majdnem elröhögtem magam, amikor
idejöttél, és úgy csináltál, mintha éppen tanulmányoznál, vagy ilyesmi. –
röhögött fel, én meg nem bírtam tovább türtőztetni magam, és megpróbáltam még
egyszer megfagyasztani. Miután kinyitottam a szemem, semmi nem változott, csak
éppenséggel a démon teljes erejéből repült… FELÉM!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése