Bocsánat, a sok kimaradásért, de nem is volt kedvem, sem időm részt hozni. Na, de most itt van. Köszönöm a több mint 900 látogatót! Rendkívül jól esik! Ha akarod, nyugodtan kommentelj, vagy pipázz, hiszen ettől csak még több ihletem lesz, és egyre gyorsabban hozok új részeket!
_________________________________________________________________________________
9. fejezet
„A következő hírünk kissé megrázó lesz. – kezdte Rachel Adams, a
tévében. – Tegnap hét holttestet találtak
egy raktárban. Mind a hetet ugyanúgy ölték meg. Egyelőre a tettest még keresik,
de a szemtanúk leírása szerint, egy fekete hajú, világoszöld szemű nővel lehet
dolgunk.”
Egy mintás takaróval
bebugyolálva, kezemben egy százas zsepivel, és egy gőzölgő forró teával
feküdtem a sötétbarna bőrkanapén. Számat résnyire nyitottam, hogy legalább azon
keresztül áramoljon az oxigén a tüdőmben. Mélyeket szippantottam a finom hárfa
teámból, de sajnos nem éreztem az ilyenkor, számomra megnyugtató illatot. Hajam
csimbókokban omlott a vállamra, cicás pizsamám tele volt étel foltokkal. Már
több mint három napja beteg voltam, és ez idő alatt csak ültem a tévé előtt.
Nem volt kedvem hajat mosni, vagy új pizsamát választani a fiókomból. Az eddigi
napjaim csak evésből, orrfújásból, és feszes figyelemből tevődtek össze. Most
is éppen hunyorogva figyeltem a plazma tévém képernyőjét, amely szintén a Daily
New York által a rendelkezésemre bocsátott panorámás, luxuslakás tartozéka
volt.
„Megkérdeztük az ügyben a raktár tulajdonosát is, de ő nem válaszolt a kérdéseinkre.
Így továbbra is marad a rendőrség által összegyűjtött információ, és a
szemtanúk által leírt nőszemély. Ha bárki felfedezni a nőt, esetleg tudja, hogy
merre találhatjuk, csak tárcsázza a rendőrséget.”
-Lena… - sziszegtem visszafojtott
lélegzettel. Már napok óta ez a hír ment az összes csatornán. Pár napi
nyomozásom során, szinte biztos lettem abban, hogy Lenának, Patricia húgának
van valami köze a gyilkosságokhoz. Már értesítettem a Tanácsot, de ők egyelőre „bizonyítékot”
várnak. Na, kösz!
„A mai nap a halott kém megvizsgálta a holtesteket, majd megdöbbentő
választ adott híradónknak. A férfi szerint a holtestek úgy néztek ki, mintha
kővé dermedtek volna. Semmilyen vágás, vagy lövés nem mutatkozott a testeken,
sőt még mérgezésről sem lehet szó.”
Felkaptam a fejem, amitől a forró
hársfatea a takarómra ömlött. Az italban tocsogva leráztam magamról a plédet,
majd elindultam új pizsamáért, pár napja először. Kellett nekem még Joshal a
szálloda előtt enyelegni! Ez lett az eredménye annak, hogy hajnali kettőkor még
a Pláza hotel előtt álltunk a mínusz száz fokban. Miután tüsszentettem egy
akkorát, hogy a falak is beleremegtek, kitártam a gardróbom ajtaját. Óvatosan
kihúztam a pizsamáimat rejtő fiókot, majd az első darabot, ami a kezem közé
akadt, magamra húztam.
*Csing-csöng*
Hallatszódott az ajtó felől.
Felháborodottan trappoltam az előszoba felé, majd szabályosan kitéptem az
ajtót.
- Josh? – képedtem el, amikor
megláttam a fiút. Feliratos pólót, és egy sötétzöld nadrágot viselt, ami
tökéletesen dukált a szeméhez. Óvatosan lehajtottam a fejemet, majd végignéztem
magamon. Kacsás pizsama, amire rózsaszín betűkkel rá van írva: Good night!
- Hoztam egy kis meglepit a
betegemnek! – húzott elő a háta mögül egy virágcsokrot.
- Ó köszönöm! – nyúltam a
tulipánok felé – Gyönyörűek!
- Örülök, hogy tetszenek! –
lépett beljebb, majd egy puszit nyomott az arcomra, és bezárta maga mögött az
ajtót.
- A nappaliban nagy a
rendetlenség! – figyelmeztettem, majd elindultam egy vázát keresni a növénynek.
Egy elég szép, és szolid üveg
kellett nekem, de végül be kellett érnem egy műanyag flakonnal. Hallgatnom
kellett volna anyára, hogy kell a lakásba váza!
-Ú, tévé! – huppant le a
kanapéra, mielőtt undorodva arrébb lökdöste a koszos zsebkendőket.
Felkuncogtam.
- Apropó, tévé. – nyomtam meg a
piros gombot a távirányítón – Láttam egy hírt, aminek köze lehet Lenahoz.
- Lena… - kezdte ízlelgetni a nevet,
mintha az eszébe akarná juttatni, hogy ki is az a Lena.
- Aki börtönbe zárt engem. –
segítettem ki.
- Á, a zöld szemű csaj? Őt
ismerem! És milyen jól csók…
- Álljunk csak meg! – szakítottam
félbe.
- Mármint csók… CSÓKA! Azt
akartam mondani!
- Te jártál Lenaval? Hiszen öt
évvel idősebb, mint te! – vontam kérdőre Josht.
- Hosszú történet. Deeee, hol is
tartottál? – próbált témát váltani.
- Á, szóval hosszú. De ne aggódj,
van időnk! – kacsintottam rá kárörvendően, majd megfogtam a kezét, és igéző
zöld szemébe néztem.
- Na, jó. – sóhajtott fel. – Fiatalság,
bolondság. Ez nagyjából a lényeg. Még Eronnál éltem, amikor megpróbált
összehozni a barátnőjével. Állandóan lányokat mutogatott nekem, hogy minél
előbb lekötelezzem magam, és soha ne térjek át a jó oldalra. Egyikük Lena volt.
Ennyi.
- Aha… - néztem szúrósan rá,
mintha nem hinném el. – Na, és most? Most mi a helyzet?
- Te vagy életem szerelme. –
jelentette ki, mire leesett az állam. Josh most vallott nekem szerelmet! –
Gyönyörű vagy, még kacsás pizsamában is! Kedves és vicces! Imádom a mosolyodat!
– simított végig az ajkaimon – Ha csak láthatlak, az már bearanyozza a napomat!
A börtönös éjszakától kezdve, beléd vagyok esve! A legjobb benne az, hogy
kétszer is megtörtént!
- Te… te ezt honnan tudod? – tudtommal
egyedül én érzékelem, ha megváltoztatom a múltat. De akkor ő…
- A lényeg az, hogy szeretlek.
Chloe Kenedis, te vagy a legkülönlegesebb lány, akit valaha ismertem! –
elpirultam. Ennyi dicséret! Nekem!
- Azért te sem vagy semmi… -
motyogtam a bajszom alatt, mire ő magához ölelt. Ez így olyan idilli hangulat
volt! Ilyenkor pár percre elfelejtem az angyal-démon szabályokat, Lenát, és a
hét holtestet, a munkát, Hailey-t… Josh kezével finoman simogatta a hajamat, én
pedig fejemet az ölébe hajtottam.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. – bólintott.
- Hány nőnek vallottál már
szerelmet ilyen meggyőzően? – felnevetett.
- Ugye ezt a kérdést nem
gondoltad komolyan? – közeledett ajkaival a szám felé, én meg engedtem az
akaratának. Miután megcsókolt, elmosolyodtam. És ő is.
- Chloe! – rúgták be a bejárati
ajtómat. Rémülten szétrebbentünk Joshhal, és vártuk a szobába lépő alakot.
- Te meg mit csinálsz itt? –
akadtam ki, miután megláttam Patriciát. Ez valami vicc? Miért kellett betörni a
házamba?
- Te… mocskos démon! – mutatott a
fekete hajú nő a fiúra. – Ha bántani merészeled Chloet, én miszlikekre szedlek!
- Nyugi van. – intette le lazán a
túlpörgött fiatal nőt. – Nem akarom megölni Chloet! Csak éppenséggel megkérem,
hogy legyen a barátnőm! – fordult felém.
Mosoly ült ki az arcomra. Nem
törődve Patricia döbbent arckifejezésével Josh nyakába ugrottam, és halkan a
fülébe súgtam: „Boldogan!” Erre
megcsókolt.
-Khm, khm… - köhintett az
Angyalok Tanácsának vezetője, majd hirtelen belibbent az előszobából két
testőr, és a fiú felé indultak.
- Sajnálom Chloe… - suttogta
felém, miközben a két gorilla kitépte a karjaimból újdonsült barátomat, majd
egy kést szorítottak a nyakához, és elkezdték ráncigálni a hajánál fogva. Szám
sírásra görbült, és megpróbáltam kiszabadítani a fiút, az erős, izmos karok
szorításából.
- Nem, NEM! – ordítottam, mire az
egyik őr belevágott Josh arcába a késével. Az arcán végig futó, tátongó sebből
csak úgy ömlött a vér. Hátulról belerúgtam az előbb Josht megsebesítő férfiba,
mire ő intett a társának, aki a vállamnál fogva, szabályosan letepert a
kanapéra.
- Vigyétek! – utasította Patricia,
majd Joshra intett, aki a vérétől szinte már alig látott. Halálsápadtan,
ájultan csöngött az egyik izmos férfi és a kés között, miközben utolsó erejével
ezt suttogta: „Szeretlek!” Vajon mit
csinálnak Joshhal? Mielőtt
elvonszolták volna szegény Josht, az imént engem harcképtelenné tevő testőr
teljes erejéből felpofozott, majd ott hagyott ájultan a kanapén…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése