Köszönöm a több mint 680 látogatót! Nagyon kedves tőletek! Légyszíves írjatok KOMMENTEKET és PIPÁZZATOK!
_________________________________________________________________________________
8. fejezet
Idegesen toporogtam a bejárati
ajtó előtt Joshra várva. Ide-oda járkáltam az aprócska előszobában, miközben
izgatottan pillantgattam a faliórára. A tegnap vásárolt ezüstszínű ruha volt
rajtam.
Hajamat kontyba fogtam, csak egyetlen tincset engedtem szabadjára.
Bármelyik pillanatban megérkezhetett a fiú, így hát eléggé izgultam.
Pár perc múlva megszólalt a
csengő. Gyorsan ajtót nyitottam, és megláttam őt. Istenem, de jól állt neki az
öltöny! A fekete-fehér kompozíció csak még jobban kiemelte igéző zöld szemét.
Zavartan mosolyogtam, majd üdvözöltem.
- Szia…
- Kisasszony! – nyújtott felém
kezet, mint valami kosztümös filmben.
- Adj egy… ötöst! – csaptam a
tenyerébe zavartan. – Ne feledd, csak, mint haverok.
- Hát persze… - invitált ki a
lakásomból, majd a lift felé vettük az irányt. Szótlanul álltunk egymás
mellett. Egyikünk, sem mert megszólalni. Néha-néha egymásra néztünk, de mikor
összeakadt a tekintetünk, gyorsan elfordultam.
Fél óra volt még az eseményig.
Éppen elég, hogy időben odaérjünk, és ne a legbénább helyek jussanak nekünk.
Mikor a lift hosszas, és unalmas út után végre kinyitódott a földszinten,
rögtön kiléptünk a friss levegőre.
- Hol a kocsid? – kérdeztem zavartan,
amikor láttam, hogy Josh gyalog indul el.
- Te komolyan kocsival akarsz
menni? Na, ne szívass… haver! – felnevettem – hiszen alig pár perc sétára laksz
a Pláza hoteltől!
- Remek! – fújtattam, majd
elindultunk gyalog (!) az utcán. Na, de istenem! New Yorkban senki nem jár
gyalog! A járókelők mind megbámultak, és nevetve fordultak utánunk. Zavaromban
lesütöttem a szemem, és futásnak eredtem, hogy utolérjem a fiút.
- Gyönyörű nem? – mutatott a régi
hotel épületre lihegve. Csak most vettem észre az előttünk tornyosuló Pláza
hotelt. Bár kicsi, és méltóságteljes volt az őt körülvevő épületekhez képest,
mégis csodálatosan nézett ki! Teljesen lenyűgözött!
- Nevük? – kérdezte egy mogorva
és kopasz biztonsági őr, amikor a hotel díszes bejáratához értünk. Josh
sokatmondóan nézett rám. Először nem tudtam, hogy miért, csak akkor esett le,
amikor a biztonsági őr ismét megkérdezte a nevünket, kissé türelmetlenebbül.
- Ja! Chloe Kenedis, és…
- A férje! – vágta rá hirtelen elhatározásból
Josh. Felháborodottan néztem rá.
- Te mégis… - kezdtem el, de ő
félbe zsakított.
- Gyere drágám! – húzott magával,
nem törődve villámokat szóró szemeimmel.
- Ezt meg miért csináltad? –
ráztam le a kezét, amikor már tisztes távolságba kerültünk a gorilláktól.
- Nem emlékszel? Én nem vagyok
rajta a listán. – emlékeztetett. Igaza volt. Utálom, ha igaza van!
- Oké, Mr. Kenedis. – vontam meg
a vállam, és elindultam a bálterem felé.
A szobában rengeteg gazdagon
felöltözött nő és férfi járkált, egymással beszélgetve, és azon vihorászva,
hogy az inasuk milyen lusta. Haha! Hát ez tényleg iszonyat vicces! Mi is az az
inas? Mert nekem nincs inasom. Ez normális, ugye?
-Ó, Chloe. – lépett oda hozzám a
főnököm. – És… ő
- A férje. – rázott kezet Josh a
férfival, akinek leesett az álla, és kérdőn nézett rám. Tömzsi alkata, kopasz
feje és szemüvege miatt úgy nézett ki, mint a Monopoly logóján lévő ember.
- Igen, ő a férjem. –
helyeseltem, majd gyorsan arrébb rángattam a „férjemet”.
- Pedig olyan jó fej volt! –
sajnálkozott Josh. – Még szívesen dumcsiztam volna vele!
- Elég! Ne meséld fűnek, fának a „házasságunkat”!
Senkit nem érdekel! Mond azt, hogy a távoli unokatestvérem vagy… mondjuk
Európából!
- Bien sur! – vigyorgott. Nem is
tudtam, hogy tud franciául! Ez de édes! Akarom mondani… zsír!
- Óh, kedves! – lépett oda
hozzánk egy idős nő, majd bemutatkozott – Angela Lucios vagyok. Olvastam az
írásaidat! Egyszerűen lenyűgözőek!
- Khm, köszönöm. – köszöntem meg
a kedves szavakat.
- És a fiatalember személyében
kit tisztelhetek? – váltott szenvedélyes hangnemre, mire én undorodva elhúztam
a számat.
- Son cousin – bökött rám Josh.
- Ez mégis mit jelent? – súgtam oda
értetlenül, de ő csak rám kacsintott.
- Remek! Szívesen várom önöket az
én asztalomnál! – ajánlotta fel a nő.
- Szívesebben lennénk kettesben.
Tudja, csak pár évente találkozok… Pauloval. Így ki szeretnénk használni… -
próbáltam kedvesen visszautasítani.
- Le temps. – egészítette ki Josh
a mondatomat.
- Ó, semmi baj. – hagyta ránk az
idős hölgy, majd faképnél hagyott. Hangosan felsóhajtottam.
- Most már kettős ügynök vagyok!
Az egyik Paolo, a rejtélyes francia fiú, olasz névvel, és Mr. Kenedis. Wáo! –
felnevettem. Josh nagyon viccesen adta elő a szituációt.
- De nekem csak egy barát. Se
férj, se Paolo. – emlékeztettem újból és újból, csak hogy el ne felejtse.
- Hölgyeim és uraim! – állt fel a
színpadra a főnököm. – Üdvözlöm önöket az Újságírók bálján! Ezennel a bár megnyitott,
úgyhogy nyugodtan oda fáradhatnak a pulthoz, és rendelhetnek különleges
italokat! Jó szórakozást!
- ÚÚ! – indult el Josh a pult
felé, én viszont megragadtam a karját, és visszahúztam.
- Semmi alkohol! –
figyelmeztettem, mire ő lehajtotta a fejét. De ha már ott vagy, hozz nekem egy
Mojitot!
- Az alkoholos, Chloe…
- Akkor… nos, ami van. Tök
mindegy. – intettem, hogy mehet a bárpult felé. Egyedül maradtam. Idegesen
összefontam a karjaimat a mellem fölött, és vártam, hogy a fiú visszatérjen.
- Ha nem lennének rokonok, én már
rég neki estem volna a maga helyében… - lépett mellém az előbbi idős hölgy,
kezében egy üvegsörrel. Én meg megrökönyödve néztem rá.
- Elnézést. – böffentett az
arcomba, majd tovább állt. Lehet, hogy igaza van. Végülis Josh tényleg nagyon
jóképű, kedves, és vicces… De csak a barátom! Igen, csak barátként jött el
velem.
- Egy Strawberry Colada rendel. –
nyújtott felém a zöld szemű fiú egy rózsaszín löttyel megtöltött poharat.
- Kösz. – lélegeztem fel, amikor
mellém lépett, majd belekortyoltam az italba. – Hm, ez nagyon finom!
- Úgy ám! – emelte koccintásra a
poharát, amelyben ugyancsak ilyen folyadék volt.
- Figyelj, nem megyünk inkább
haza? Mindenki csak enyeleg, és jó pofizik egymással. De… - próbáltam
meggyőzni.
- Ugyan! Maradjunk még! Tök buli
az egész! Meg ez a klasszikus zene! Hát ez belle!
- Az. – nevettem el magam, majd
leraktam az üres poharamat az egyik asztalkára, és felkértem a fiút.
- Paolo Kenedis, táncolnál velem?
– kérdeztem mosolyogva, mire ő nevetve megragadott, és a tánctér felé húzott.
- Tudod, már régen nem éreztem
ilyen jól magam… - súgta a fülembe Josh, miközben keringőztünk, és próbáltuk
kikerülni a mellettünk táncoló párokat.
- Igen… - mondtam kissé
bizonytalanul. Ó, nem már megint kezdődik! Én beleszeretek, ő meg összetöri a
szívemet! Josh erre még szorosabban
magához ölelt, amitől éreztem a férfi parfümöt. Mélyen magamba szívtam a
kellemes illatot, majd elengedtem magam, és a mellkasának döntöttem a fejem.
- Szép vagy. – simogatta meg a
hajamat, miközben ide-oda dülöngéltünk egymásba kapaszkodva.
- Most erre mit mondjak? –
kérdeztem bizonytalanul.
- Azt, hogy köszönöm. – súgta a
hajamba. Nem is tudom, hány percig álltunk így, egymás karjaiban. De hamarosan
elhallgatott a zene, és véget ért a szám. Gyorsan felocsúdtam a szép álomból,
és eltoltam magamtól a fiút.
- Ja, igaz a barátok nem
ölelgetik egymást szerelmesen… - hagyta rám Josh, amikor elindult a következő
zene. Azt hiszem Mozart muzsikált a hangszórókból.
- Bocsánat. – pirultam el, és
elkezdtem a cipőm orrát bámulni.
- Chloe. Tudom, hogy rokonok
között nem lehet szerelem, de én mégis beléd szerettem. És ezt nézd el nekem.
Tu es belle! – ez biztos valami szépet jelent franciául. Óvatosan mosolyra
húztam a számat, és közelebb léptem a fiúhoz.
- Na, mondtam én! – állt közénk a
most már részeg idős hölgy. – Maguk összeillenek!
- De hiszen ők férj és feleség! –
állt oda mellénk a főnököm.
- Dehogy, ő Paolo, a francia fiú.
– bökött Joshra a nő – Van egy ikertestvéred? – kérdezte imbolyogva.
Valószínűleg nagy részegségében kettőt látott a fiúból. Milyen szerencsés!
- Hagyja már Angela! Maga így is
teljesen részeg! Jöjjön velem! – ráncigálta magával a férfi a részeg hölgyet,
aki útközben is folyamatosan bizonygatta igazát.
- Ez nem sokon múlt. – húzta mosolyra
a száját, majd megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése