25.fejezet

Sziasztok!

Tényleg nagyon sajnálom, hogy az utóbbi időben nem tudtam részt hozni, de sajnos újra kellett írnom pár részt, mert a gépről letörlődtek, és az évvégi vizsgámra is készülnöm kellett. Szóval tényleg, őszintén sajnálom, és remélem, hogy a maradék olvasóimnak tetszeni fog ez a rész! Jó olvasást!

little star

_________________________________________________________________________________

25 fejezet

Szép lassan álomba sírtam magam. A káosz, ami körülöttem uralkodott, egy csapásra eltűnt, így helyét a fantázia világa vette át. Álmaimban mindig messzi tájakon járhattam, átélhettem életem legboldogabb perceit, vagy akár egy másik helyzetbe is képzelhettem magamat. Az álom jelentett békét megerőltetett szívemnek és lelkemnek. Tudtam jól, hogy esélyem sincs a menekvésre. Rosszabb esetben holnap, jobb esetben ma még megölnek, így már nem is volt kedvem nagyon ezzel törődni… Mivel már nem tartoztam az Angyalok Tanácsába, hála Eronnak, elvesztettem halhatatlanságomat is, így egyedül varázserőmre, és szárnyaimra hagyatkozhattam volna. Volna. Ez az a szó, amely miatt nem menekülhetek el. Az Alvilág kiszívta a maradék energiát is belőlem, ráadásul Josh új természete sem kedvezett nekem. Úgy éreztem arra sem lenne erőm, hogy kinyissam a szemem. Bár egész testemben remegtem a hidegtől, amelyet most, így meztelenül még jobban éreztem, mégis jól eső melegség öntötte el a testemet, amikor álmaimban Josh karjaiban feküdtem, miközben ő kedvesen simogatta a hajamat, és néha csókokkal hintette be a nyakamat. Bár az eszem tudta, hogy Josh gonosz, és hogy kihasznált, a szívem mégis élvezte a tudatalattim szülte álomképeket. Mosolyogva feküdtem az ágyon, arról sem tudván, hogy hol vagyok, és, hogy milyen sors vár rám. Tisztában voltam vele, hogy a démonok akkor örülnének a legjobban, ha Josh saját kezűleg ölne meg, mindenki szeme láttára. Szép lassan már kezdtem beletörődni… hiszen mit vártam? Azt, hogy egy démon-angyal szerelem gond nélkül működik? Hogy boldogok lehetünk anélkül, hogy egyikünk természete beleszóljon ebbe? Hogy mindkét nép szemrebbenés nélkül nézné végig a kapcsolatunkat? Nem. Semmi esély nem lett volna rá. Még a szerelem sem képes megtörni az évszázados küzdelmeket. Még a mi szerelmünk sem. Ha egyáltalán igaz szerelem volt…

A fejembe nyilalló óriási fájdalomra ébredtem. Szám automatikusan tágra nyílt, és egy eget rengető sikoly hagyta el. Gerincem megfeszült, és a fájdalom szép lassan eluralkodott rajtam. Joshnak igaza volt. Ha ő nem is, ez a hely szép lassan meg fog ölni. Gyöngyöző homlokkal vettem tudomásul, hogy vége, és most egy ideig nem kell tartanom egy újabb rohamtól. Nagyokat sóhajtva próbáltam visszanyerni a nyugalmamat, és lehetőleg újra elaludni, hogy ne kelljen automatikusan Joshra, és az előbbi kis jelenetre gondolnom.

- Azta! Már értem miért volt érted oda annyira Josh… - lépett be az a férfi a szobámba, amellyel már találkoztam a tábortűznél. Riadtan kaptam fel a fejemet. Meg sem hallottam, hogy bejött volna.

- Ki maga? – tettem fel a már jó ideje foglalkoztató kérdést. Meglepődtem mennyire gyengének és rekedtesnek hallatszott a hangom. Ez már a halál első jele.

- Itt csak én kérdezek! – komorodott el, majd szép lassan közelebb siklott hozzám, és leült mellém. Érdes kezeimmel elkezdte simogatni a lábamat, mire én egy rúgással válaszoltam.

- Csak azért jöttem, hogy szóljak. Tudod, elég vakmerő volt tőled, hogy még így, a halálodhoz közel is ellenszegülsz. Pedig lehet, hogy ha mellénk állnál, csak mint Emily, talán tehetséges démon is válhatna belőled…

- Ne merjen Emilyhez hasonlítani! – sziszegtem. Bátran álltam a férfi tekinteteit, amelyekkel az arcomat vizslatta. Tudtam jól, hogy nem a legjobb ötlet az utolsó óráimban is pimaszul visszaszólni, de mint Robert Wing is kimondta az 1234-es paragrafusban: Egy démonnak soha nem hódolunk be, inkább választjuk a halált, mintsem eláruljuk a mindennemű jót, melyet Isten teremtett.

- Hidd el, először ő is tiltakozott. De aztán szép lassan beleegyezett, és mára már Eron egyik leghűségesebb szolgálója… - kezd olyan érzésem lenni, mintha ennek a férfinak az lenne a feladata, hogy halálom előtt még egy utolsó esélyt felkínáljon előttem, hiszen ha átállnék a sötét oldalra, sokkal egyszerűbb dolga lenne Eronnak az angyalok megtámadásával, ha már az angyalok egy része is a hadseregébe tartozik.

- Inkább ezerszer is meghalok – jelentettem ki magabiztosan, mire összeszaladtak a démon szemöldökei. Ezek szerint előttem nem sokan sétáltak vigyorogva a halál kapujába.

- Én felajánlottam… - tartotta fel a kezét, majd fel állt mellőlem, és az ajtó felé sétált.

- Én meg visszautasítottam. – jegyeztem meg cinikusan, mire a fekete lepedőnek kinéző ruhát viselő férfi visszafordult.

- Ó, és még valami! Három óra múlva esedékes a kivégzésed, a Pokol teremben, amelynek díszvendége Josh Hell. Aki saját kezűleg döfi az ősi tőrt a mellkasodba.

- Élő programfüzet… - dünnyögtem magamban. Nem tudom, hogy miért, de valahogy nem tudtam félni. Nem féltem a haláltól. Emelt fővel igyekeztem a vesztembe…

Eron szemszöge:

Szikra pattant, majd meggyulladt a kör közepén álló farakás. Az egyre magasabbra csapó tűz vörösre festette az őt körülálló emberek arcát. A fekete köpenyt viselő démonok elkezdtek egy lágy, ugyanakkor kísérteties dallamot dúdolni, miközben Petra énekelte a himnuszunkat. Ez még misztikusabbá tette a démoni gyülekezetet. Mindenki arra várt, hogy megkezdjem a szónoklást. Elmosolyodtam. Tudtam jól, hogy a harmadik strófánál kell félbeszakítanom Petrát, aki lelkesen dalolta a Végzet Kelyhét, amelyet már évezredek óta tekintünk hivatalos dalunknak. Közben tekintetemmel Josht figyeltem, aki mereven bámulta a táncoló lángnyelveket. Semmiféle érzelmet nem bírtam felfedezni az arcán. Ezek szerint bevált a bájital, amit még New Yorkban kevertem az italába. Szegény, kicsi Chloenak viszont fogalma sincs minderről. Ő teljes mértékben biztos abban, hogy szerelme csak átverte, és már nincs esélye megmenteni a kettejük között pattant szikrát.

-Társaim! – szakítottam félbe a kísérteties dallamot, mire az összes csuklya mögé rejtett arc felém fordult. – Ma lesz az utóbbi pár év legkülönlegesebb, és halkan megjegyzem legfájdalmasabb kivégzése, amelyet új tagunk, Josh Hell fog véghezvinni. Az egész különlegessége, hogy saját szerelmén.

A tömegből elégedett hümmögést véltem felfedezni, amely még jobban fellelkesített abban, hogy Josht éltessem. A fiú még mindig mereven nézett maga elé, mintha kikapcsolták volna. Pedig jól tudtam, hogy mi megy benne végben. Miután megerőszakolta Chloe-t a jó énje egyre jobban elhalványult benne, és most pedig a rossz győztes hadjáratát lehet látni az arcán. Miután megölte a lányt, a rossz teljes mértékben uralkodni fog felette, és többé nem kell félnem majd attól, hogy meggondolja magát.

-Josh, szólj valamit te is, Chloe Kenedis kivégzéséről! – ébresztettem fel bambulásából, mire gonosz vigyort varázsolt arcára, és beszélni kezdett.

- Nagyon örülök, hogy ismét közétek, démonokhoz tartozok. Na, igaz, a démonoknak nincsenek érzelmeik, így az első fele a beszédemnek csak formaság. – erre néhányan felnevettek a sorokból, ami engem arra ösztönzött, hogy számat mosolyra görbítsem – nos, Chloe.El sem tudom képzelni, hogy hogyan bírtam azt a néhány hónapot vele. De most végre eljött az idő, hogy véget vethessek ennek az egésznek, és a tőrt, melyet Emily elhozott nekünk, mellkasába mélyeszthessem. Már várom, hogy elteljen az a három óra. Már várom Chloe halálát.

7. és 8. díjam

Sziasztok!

Ma nem résszel érkeztem, hanem kaptam még régebben két díjat, és azokat szeretném ide kirakni. Bocsánat, hogy ilyen későn csinálok róla bejegyzést, de őszintén szólva, teljesen kiment a fejemből, hogy kaptam díjakat... Szóval, remélem tetszeni fog ez a bejegyzés! Jó olvasást :)

little star

_________________________________________________________________________________

11 dolog magamról:

1. Nem szeretem az ilyen feladatokat.
2. Imádok blogolni :)
3. Lila a szobám.
4. Nem vagyok szerelmes az 1d-be.
5. Nyáron van a szülinapom.
6. Imádom a minyonokat!!!!!
7. Kedvenc rajzfilmem a Gru, és a Jégvarázs.
8. Szeretem a csokit. :)
9. Már várom a nyári szünetet!!!!!
10. Nincs már több ötletem, hogy mit írhatnék....
11. Megmondtam. :)


7. díjamat köszönöm szépen Csillámpóninak :)

Szabályok:

Írj 9  dolgot magadról!

Válaszolj 9 kérdésre!

Írj 9 kérdést!

Küldd tovább 9 bloggernek!

Köszönd meg!

Csillámpóni kérdései:

Van háziállatod? Sajnos nincs, mert nem nagyon van rá időm. Régen volt egy kutyám, őt nagyon szerettem, de sajnos el kellett adnunk. :(

Milyen sorozatot nézel? Nem nagyon vagyok egy sorozat néző típus, inkább azt nézem ami éppen megy a tévében. Szeretem a krimisorozatokat is, sokáig néztem Poirotot, Miami helyszínelőket, de most már annyira nem szeretem őket mániákusan.

Szereted a Twilightot? Tudom, sokan ki nem állhatják az Alkonyatot, de én ennek ellenére szeretem. Mármint a könyvet. A filmtől néha én is falra tudok mászni, szerintem a filmben Bellát úgy mutatják be, mintha egy puhány csaj lenne, akinek nincs is élete Edwardon kívül. Szerintem a könyv, bár nem sokban, de azért különbözik ettől.

Pop vagy rock? Mindenképp pop.

Melyik a kedvenc dalod? Most per pillanat Ellie Gouldingtól az I need your love.

Kedvenc külföldi híresség? Nem tudom. Nem igazán van kedvencem, igazából mindegyiket szeretem, leszámítva néhány kivételt.

Bevállalnád, hogy a hajad kékre fessék? Csak akkor ha gyorsan lekopik majd a festék :D.

Egyenes vagy göndör hajad van? Sajnos egyenes :(

Mit gondolsz a One Directionról? Nincs különösebb bajom velük, szerintem a számaik jók, de én azért nem vagyok egy olyan mániákus Directoner, hogy kitapétázom velük a szobámat, szerelmes vagyok beléjük, elájulok ha látom őket a tévében stb. Csak szimplán a dalaikat szeretem.

8. díjamat pedig köszönöm Grétának! :)

Szabályok:
1. Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat!
2. Írj magadról 11 dolgot!
3. Válaszolj 11 kérdésre!
4. Írj 11 kérdést!
5. Küldd tovább 5 embernek!

Gréta kérdései:

Mi lesz holnap az első órád? Biosz. :)

Sportolsz valamit? Ha igen mit? Igen, táncolok és úszok.

Melyik a kedvenc évszakod? Nyár :)

      Milyen zenéket szeretsz? Inkább a pop zenéket, de mást is szívesen hallgatok (kivéve a rockot).

      Milyen tusfürdőd van? Jó kérdés :) Egyébként Fa márkájú.

      Tetszik valaki? Igen :)

      A családod tudja, hogy írsz blogot? Nem mindenki a családból, de elég sokan.

      Vagy a barátaid? Néhányan tudják.

      Ha igen, mit szólnak hozzá? Azok közül akik tudják, a legtöbben olvassák is. :)

      Mióta írod a blogod? Szeptember óta.

      Ki ír neked a legtöbbször kommentet? Ildi Jobb és Csillámpóni :)

Kérdéseim: 

1. Milyen témájú blogokat olvasol szívesen?

2. Mit nézel meg először, amikor megnyisz egy blogot?

3. Miért kezdtél el blogolni?

4. Melyik a kedvenc filmed?

5. Nézel valakit youtube-on? Ha igen, kit/kiket?

6. Hanyadikos vagy?

7. Hova szeretnél mindenképpen eljutni?

8. Miért?

9. Mi a mottód?

10. Mit gondolsz Miley Cyrusról?

11. Mi az ami a legjobban irritál egy blogban?

Akiknek küldöm:

Yesaya

Ildi

Bia

24. fejezet 18+!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni az 5500 oldal megtekintést és az eddig érkezett kommenteket és pipákat. :) Nagyon jól esnek. Nos ebben a részben, mint a szavazás is eldöntötte, lesz egy kis 18+-os jelenet, amit MINDENKI CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE OLVASSON EL.A részben majd fogom jelezni, hogy mettől kezdődik a 18+os rész, így az is elkezdheti olvasni, és a lényegét remélem meg is látja, aki nem akarja a 18+osat elolvasni.  Szóval, nem is húzom az időt, jó olvasást!!!!

little star

_________________________________________________________________________________

24.fejezet

Egy nagy tágas szobában ébredtem. A falakon vérvörös fény játszott, a mennyezetről lelógó csillár félelmetes árnyékot vetett a szemközti falra. Megborzongtam. Tudtam, hogy hol lehetek. Már csak apró emlékek éltek bennem a tegnap estéről, amikor Josh elárult, és átadott engem a démonoknak. Bár már két napja fekszek ebben a szobában, hozzá bilincselve ehhez az ágyhoz, még mindig beleremegek, ha Joshra gondolok. Régen olyan boldogok voltunk együtt. Ha a közelemben volt, máris felvillanyozódtam, vagy ha csak hozzám ért, kellemes bizsergés futott rajtam végig. Most meg a gondolattól, hogy az ő keze által fogok meghalni, kiráz a hideg. Öblös lépteket hallottam a folyosó felől. Nagyot nyeltem. A fekete márványon végig sikló alak, pont az előtt az ajtó előtt állt, meg ahova én vagyok bezárva. Nagy levegőt vettem, majd New Yorkra, és a családomra gondolva felemeltem a fejem, hogy láthassam azt, aki belép. Hosszas kulcszörgés után, kattant a zár, és valaki beljebb lökte az ajtót. Egyelőre nem láttam belőle semmit, hogy ki volt az, így hát továbbra se tudtam meg, hogy kivel állok szemben. Türelmesen vártam látogatóm felbukkanására, de egyelőre nem lépett be, hanem valami földön túli nyelven kezdett el kiabálni valakinek. Kezeim ökölbe szorultak. Az érdekes nyelv sértette a fülemet, és az agyamban automatikusan felkapcsolt a vészjelző, hogy ez bizony démon nyelv. Bár mi mást várhattam volna az után, hogy a hajamnál fogva ráncigált el Josh a démonokhoz, majd ők megnyitottak valami kaput, ami egyenesen ide vezetett minket. A következő pillanatban egy rettenetesen csengő halál sikoly ütötte meg a fülemet. A fájdalom az én testemet is átjárta, pedig nem az én számból hangzott fel a kiáltás. A fájdalomtól összeszorítottam a szemeimet, majd megpróbáltam könyökömmel letörölni arcomról a verejtékcseppeket.

- Ugye, milyen remek? – lépett be az alak a szobába, gondosan az árnyékban maradva, hogy még véletlenül sem láthassam meg, hogy ki az.

- ÁÁÁÁ! – ordítottam a fájdalomtól, miközben gerincem természetellenes ívbe feszült.

- Együtt szenvedsz a több ártatlan halottal, akik az Alvilágban lelik halálukat. – ismertette velem a rendszert…

- Josh! – kiáltottam fel, amikor az alak arcát megvilágította a vörös fényt.

18+

________________________________________

- Úgy bizony, kis cicám! – indult közelebb kajánul vigyorogva.

- Mit akarsz tőlem? – suttogtam, de választ nem kaptam. Fölém hajolt, majd egy egyszerű mozdulattal szó szerint letépte rólam a ruhámat. Ezek után már csak fehérnemű volt rajtam.

- Ó nem… - motyogtam, miközben ő is elkezdett levetkőzni. Reflexből megpróbáltam menekülni, ám a kezeimet tartó bilincs nem engedett. Amikor Josh már csak egy szál alsóban állt előttem, kitört rajtam a pánik. Szemeimből patakokban folytak a könnyek, fejemben megannyi rossz előérzet keringett. Már csak annyit éreztem, hogy melltartómtól is megfosztott, majd neki látott a kínzásomhoz.  Erősen megmarkolta a melleimet, mire fájdalmasan felkiáltottam, de ő erre csak egy nagy pofonnal válaszolt. Soha nem gondoltam volna, hogy képes ilyet tenni, főleg velem.  Így hát inkább halkan kezdtem pityeregni, nem akartam több ütést. Lehajolt a melleimhez és erősen beleharapott a jobba. Amikor mindkettőt már kellőképpen megkínozta, áttért a nyakamhoz, ahol először lágyan kezdett puszilgatni. Ez jól esett, és egy pillanatra felidézte bennem a régi Josht.  De hirtelen bedurvult, és az előtte lévő kényeztetésnek nyoma sem maradt. Elkezdett harapdálni, majd erőteljesen szívni kezdte a bőrömet. Fájdalmamba felnyögtem, de ő csak megmarkolta a hajamat és hátrább húzta a fejemet, hogy jobban hozzáférjen a már eléggé kiszívott területhez. Ezután elszakadt a sebtől, párszor megpuszilta a fájdalmas részt és ismét elindult lefele. Amikor a hasamnál járt, nagyon megrémültem. Eddig reménykedtem, hogy ez csak valami rossz vicc, de ekkor már kezdett bennem tudatosulni, hogy Josh ezt igenis komolyan gondolja. Lerántotta a bugyimat, majd váratlanul alulról belém vezette ujjait, és erőteljesen benyomta a csiklómat. A fájdalomtól beleharaptam a számba, amelyből ennek hatására vér serkent ki. Josht úgy tűnt nem zavarta, hogy fájdalmat okozott, vigyorogva folytatta tovább, és lejjebb vitte a kezét, majd rögtön feltolta három ujját. Erre felkiáltottam, amiért cserébe egy újabb pofont kaptam.

- Mi az, baby? – nevetett fel gonoszan. – Csak nem fáj?

Hirtelen rántotta ki ujjait belőlem, majd letépte a boxerét. Férfiasságát melleim közé tette és összenyomta őket. Húzkodta magát közöttük, közben pedig hangosakat nyögött. Közben gondolataim az együtt átélt örömteli pillanatokra terelődtek. A börtönben töltött éjszaka, a Pláza Hoteles est, amikor megmentett a kórházból… Egy ilyen kegyetlen ember soha nem tett volna ilyet. Szerszáma rángatózni kezdett a melleim között, mire elhúzta onnan és a szám elé tartotta. Sírvazártam össze ajkaimat, hiszen tudtam, hogy mire készül.  De ő szétfeszítette és bedugta a számba magát. Hirtelen megéreztem az enyhén sós nedvet, ami szét áradt a számban, majd szép lassan lecsurgott a torkomon.  Muszáj volt lenyelnem, különben megfulladtam volna, így hát kelletlenül bár, de nagyot nyelve eltüntettem a folyadékot a számból, amit ő egy elégedett vigyorral nyugtázott. Ezután se szó, se beszéd lejjebb helyezkedett, majd erőteljesen belém vágta magát. Felordítottam, de nem törődött vele, csak gyorsan kezdett azonnal mozogni. A fájdalomtól összeszorítottam a fogaimat, és megpróbáltam minél jobban vissza folytani sikolyaimat, hátha ez csak egy egyszeri alkalom volt, hogy elnézte nekem az ordítást. Vergődtem kínomba alatta, de nem hatotta meg, vigyorogva döngetett. Hiába próbáltam minél ellenségesebb arcot vágni, szép lassan hozzá szoktam a méretéhez, és elkezdtem önkéntelenül is élvezni ezt az egészet. Nyögéseim egyre hangosabbak lettek, bármennyire is próbáltam visszatartani.

- Ugye, hogy élvezed, édesem?

- Nem! – ordítottam, amikor megéreztem az alhasamban az ismerős bizsergést. Nem akartam elélvezni, főleg nem ezek után. De a természetnek nem tudtam parancsolni, így mindketten egyszerre élveztünk el. Miután eltávolította magát belőlem, sírva próbáltam minél messzebb helyezkedni tőle, bár ez nem ment túl jól a bilincsnek köszönhetően.

- Remek voltál – nyomott egy puszit a sebemre, majd erősen a fenekemre verve távozott. Én meg ott maradtam meztelenül, és lelkileg összetörve…

23. fejezet

Sziasztok!

Mot elég hamar meghoztam az új részt, mert most elég nagy ihletem van. Lenne hozzátok egy kérdésem: Legyen 18+-os rész, vagy inkább maradjon ki? Kérlek válaszoljatok rá kommentben, vagy a szavazásban, amit indítani fogok. Valamint a Karakterek menü frissült Petra, és Herbert adatlapjával, szóval azt is megtekinthetitek. :) A részre visszatérve, remélem tetszeni fog, mert számomra is nagy meglepetést okozott Josh. :) Ha tetszett pipáljatok, kommenteljetek, de szívesen fogadok építő jellegű kritikákat is. Jó olvasást!

little star

_________________________________________________________________________________

23.fejezet

Dideregve húztam össze magamon a dzsekimet. Hiába próbáltam minél közelebb ülni az előttem lobogó tábortűzhöz, mégis majdnem megfagytam.

 Körmeimet a műbőrbe vájtam, fogaim össze-összekoccantak a hidegtől. Már csak távoli emléknek tűnt, amikor a forróságban meneteltünk az aszfaltút mentén. Josh biztosan észrevette, hogy vacogok, mert közelebb ült hozzám és átkarolt. Fejemet kidolgozott felsőtestére hajtottam, és tűrtem, hogy a hajamat piszkálja. Ez egy igazán idilli pillanat volt. Mintha nem léteznének démonok, sem angyalok, és mi csak egy átlagos halandó pár lennénk, akiket nem üldöz két, mindenre képes nép. Nagyot sóhajtottam. Azonnal eszembe jutott az Angyalok Tanácsa, és az a titokzatos Herbert, akire nem is tudom, hogy miért, de hallgattam. Mintha egy pillanatra vonzódtam volna hozzá.

 Furcsa érzés kerített hatalmába. Felnéztem Josh szemébe, aki még mindig a hajtincseimmel szórakozott. Félelmet véltem felfedezni tekintetében. Aggodalmat. Kirázott a hideg. Josh, is ugyanolyan gyáva, mint én. Ő sem tudja mi vár ránk ezután. Annak az esélye, hogy élve elérjük a következő várost, egyenlő a nullával. Ha legalább a hirtelen hőmérsékletváltozásokat, és lesben álló állatok támadását túl élnénk, akkor is számítanunk kell az angyalok és a démonok érkezésére, hiszen miután varázsoltam, az angyalok tudomására jutott, hogy már nem vagyok a börtönben. A börtön. Mennyi ember szemében jelenti a lehető legrosszabbat… Számunkra viszont ez volt a kapcsolatunk kezdete. Még mélyen emlékeimben éltek a forró csókok, és a mély beszélgetések, amelyekből rájöttem, hogy Josh valójában igenis érző lény. A szülei angyalok voltak, de amikor megtudták, hogy fiuk démonnak született, azonnal kitagadták őt a családból. Ezután Eron karolta őt fel, aki megpróbálta a maradék jóságot is eltüntetni a szívéből, és arra használta fel, hogy helyette tegye el láb alól az angyalokat. Mindig is összeszorult a szívem, ha Josh múltjára gondoltam. Ehhez képest az enyém, egy megvalósult álom volt. Szerető szüleim voltak, akiket nem érdekelt, hogy mi vagyok, szép otthonban nőttem fel, és az iskolában is menőnek számítottam. Soha nem jutott volna eszembe, hogy nekem, a tökéletes Chloe Kenedisnek, egyszer majd egy ilyen fiú lesz a párom. De az óta a dolgok megváltoztak. Fény derült rá, hogy angyal vagyok, és a Tanács azonnal behálózott. Legördült egy könnycsepp az arcomon. Teljesen különbözünk egymástól. És most nem feltétlen az angyal-démon különbségre gondolok.

- Mi a baj, Chloe? – törölte le arcomról a könnycseppemet Josh, majd rám mosolygott, mintha próbált volna megnyugtatni.

- Nem is tudom. Nem tudunk egymásról szinte semmit. Hogy miként éltük eddig az életünket. Vagy, hogy miért vagyunk ott, ahol most vagyunk – zúdítottam nyakába az aggodalmamat. Erre elkomorult. Zöld íriszében sötét láng lobbant. Megijedtem. Még soha nem láttam ilyennek. Olyan idegennek, és gonosznak tűnt. Nem ezt a Josht ismertem és szerettem.

- Mit tudhatsz te? Hiszen csodás gyermekkorod volt. A szüleid szerettek, soha eszükbe sem jutott volna az utcára tenni téged. – nézett ridegen a szemembe, amitől végig futott a hátamon a hideg. Kezdtem komolyan félni tőle.

- Én nem úgy gondoltam, tudod jól. Csak a múltad… Nos… - nem tudtam, hogyan folytassam. Félve néztem a dühtől izzó szempárba, majd inkább felkeltem Josh öléből, hogyha esetleg menekülésre kerülne a sor, kisebb előnnyel induljak.

- Te soha nem érted meg? Engem soha senki nem szeretett igazán! Mindig én voltam a púp az emberek hátán! Senkinek nem kellettem! Soha nem volt senkim! – ragadta meg a karomat, majd erősen visszarántott a mellkasára, és lefogott.

- Mit művelsz? Rád sem ismerek! Bocsánat, ha valamivel megbántottalak, de…

- NEM! – szakított félbe, majd a hajamnál fogva felrángatott, és durván megcsókolt. Még sohasem éreztem őt ilyen vadnak. Ilyen démoninak. Nyelvével erőszakoson férkőzött a számba, de én nem csókoltam vissza, mire ő úgy tűnt nagyon bedühödött, és megrántotta a hajamat. Sírva ordítottam fel a fájdalomtól.

- Miért teszed ezt velem? Miért vagy ilyen? Mi történt veled ez alatt a pár perc alatt? JOSH! – már alig láttam az arcát a szemem előtt húzódó könnyfátyoltól. Erre ő dühösen felállt, és elkezdte a tűzre rugdosni a homokot, ami szép lassan el is aludt. Mintha egy láthatatlan erő vezérelte volna, úgy rángatott fel a földről, és indult el velem egyre beljebb a pusztában.

- Hova megyünk? – próbálkoztam ismét, de ő csak egy morgással válaszolt. Eszembe jutott a pár órával ezelőtt préri farkas támadás. Ha akkor hagyom, hogy meghaljon, talán… Nem! Figyelmeztettem magam. Hiába változott meg egyik pillanatról a másikra, mégsem kívánhatom senki halálát. Még azét sem, aki csúnyán átvert, és eljátszotta, hogy szeret, most meg úgy viselkedik, mint egy robot, és egyre jobban beveti magát a fűtenger sűrűjébe.

- Maradj csendben! – erre az utasításra összefacsarodott a szívem. Pár órával ezelőtt pont ugyanezt mondta nekem, de azért, hogy megvédjen. Most meg azért, hogy ne vegyenek észre. A sírás határán jártam, amikor megláttam egy távolban lobogó tábortüzet. Megnyugodtam, majd hangosan elkezdtem segítségért kiabálni. Amit utólag meg is bántam. Josh felrángatott a földről, majd lekevert nekem egy akkora pofont, amekkorát el sem lehet képzelni. A számban lévő vért köpködve adtam fel a szabadságom egyetlen lehetőségét. Soha nem gondoltam volna, hogy képes lenne megütni. Főleg nem így! Csúnyán kihasználtak. Gondoltam, miközben ő folyamatosan rángatott. Egyszer csak irányt változtatott, és a tábortűz felé kezdett el igyekezni, mire fellélegeztem.

- Ne örülj előre, szivi! – nevetett fel ördögien. Ahogyan egyre közelebb értünk, rájöttem mire célozhatott. A tábortüzet nem kedves turisták vették körül, hanem démonok. Az alvilág vezetői.

- A francba… - motyogtam, amikor megláttam Lenát. A nő most különösen boldognak tűnt. Vidáman mosolygott a szemembe, miközben fekete loboncát igazgatta. Vele szemben ült egy fiatal lány, akinek szőke hajának vége rózsaszínre volt festve, és középen pedig egy fekete hajú férfi ült, közvetlenül a tűz mellett.

- Ó, hiszen őt már ismerem! – ujjongott Lena, folyamatosan rám mutogatva – Ugye te sem felejtetted el a közös kalandjainkat!

- Ja, nagyon mély nyomot hagytak bennem – vágtam vissza cinikusan, mire a férfi szemöldökei összeszaladtak.

- Milyen kotnyeles angyalka! Még senki nem tanította móresre?

- Na, majd én! – állt fel a szőke hajú nő, majd közelebb lépett a tűzhöz, amelynek fényében láthattam gyönyörű arcát, és kék szemeit.

- Mit akarnak tőlem? – kérdeztem egyre ernyedtebben. A sok démon körülöttem egyre szívta ki belőlem az energiát, én meg egyre csak gyengültem. Josh még mindig szorosan tartott, így esélyem sem lehetett volna a menekülésre.

- Hagyjad, Petra, ez az én feladatom. Eron meghagyta, hogy én végezzek Chloeval. – szólalt meg Josh. Miért várt idáig azzal, hogy leleplezze magát? Hiszen sokkal egyszerűbb lett volna, ha már akkor elintéz, amikor még nem is tápáltam iránta gyengéd érzelmeket! Emily csak a kezdte volt. Most már nem csak vele, hanem Lenával, ezzel a Petrával, és a férfival is szembe kell szálnom, nem is beszélve Eronról.

- Szegény kicsike. A szerelmed fog végezni veled – nevettek fel egyszerre hárman.

- Aztán jól élvezd ki, Josh! – kacsintott rá Joshra a férfi. Aztán jól élvezd ki… Csengtek a fülemben a szavai, majd hirtelen szörnyű gyanú áradt szét a testemben. Mi van ha arra gondolt, hogy…

- Mennyire megrémült a kis angyalkád! – utalt falfehér arcomra Petra. Menő bőrdzsekit viselt, szakadt farmerral, és motoros csizmával. Egy igazi bomba nő volt. Hozzá képest én nagyon messze járok egy tízes skálán. Végig néztem magamon. A számból csöpögő vér teljesen szétáztatta a pólómat, a nadrágom tiszta sár lett, és a dzsekim pedig itt-ott kiszakadt. Már most úgy néztem ki, mint ha a bokorban aludtam volna, pedig még meg sem indult a kínzásom.

- Josh – próbálkoztam utoljára, azzal, hogy mélyen Josh tekintetébe fúrtam a sajátomat.

- Chloe, nem tehetek róla, hogy te komolyan gondoltad a szerelmünket. Hiszen nézz magadra, olyan szánalmas vagy! Ráadásul egy angyal. Egyáltalán nem illessz hozzám. Én soha nem járnék egy ilyen lánnyal. – zárta le a kapcsolatunkat. Ha eddig nem éreztem volna magam szarul, akkor most ez kielégített volna duplán is. Eddig semmi nem fájt. Nem fáj a pofon, a ráncigálás, a beszólógatás. Ez fájt csak igazán…

22.fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 22. fejezetet, ehhez most nincs túl sok hozzá fűzni valóm, szóval nem is untatlak titeket a bocsánatkérésemmel. Írjatok kommenteket, és pipázzatok :) ! Építő kritikákat is elfogadok.  Jó olvasást!

little star

_________________________________________________________________________________

22. fejezet

A hajam nedvesen tapadt izzadt tarkómra. Egyre nehezebben meneteltem, a forró levegő égette a torkomat. Úgy tűnt, mintha a Nap még egyszer utoljára, mielőtt lenyugszik, megmutatná, hogy mire is képes. Remegő kezekkel csavartam le a kulacsom kupakját, majd a számhoz emeltem az üveget, és kortyoltam belőle egy jó nagyot. Jól esett a száraz torkomon végig gördülő folyadék, ami bár csak egy kis időre, de felfrissítette a nyelőcsövemet.

- Ideje lenne keresni egy helyet, ahol meghúzhatjuk magunka - mutatott Josh a lebukó napra – Mielőtt még teljesen besötétedne.

- De itt csak fű van! Sehol semmi! Csak egy rohadt nagy puszta! – tört ki belőlem az utálatom.

- Ha jól emlékszem, nem én ragaszkodtam ahhoz, hogy gyalog induljunk tovább – vetette rám angyali mosolyát. Igaza volt. Hangosan sóhajtottam, magamban pedig átkoztam a percet, amikor erre az elhatározásra jutottam. Patakokban folyt rólam a víz. Pólóm alját már rég letéptem, és ott hagytam valahol a cafatokat az út közepén. Josh baseball sapkáját teljesen szétizzadtam, így van egy olyan érzésem, hogy majd nem fogja visszakérni az NYC feliratú sapkát. Őszintén szólva, csoda, hogy idáig eljutottam.

- Nem feltétlen a földre gondoltam – kacsintott rám, majd letérve az útról, elindult a puszta közepe felé.

- Ezt meg hogy érted? – rohantam utána a levegőt kapkodva. – Hiszen nincsenek fák!

- Nem a fákra gondoltam! Angyal létedre tudhatnád, hogy van egy bolyhos szárnyad a hátadban! – rágta a számba, lassan, érhetően formálva a szavakat.

- Jól van, na. A hőség kikapcsolta az agyamat – védekeztem, majd megszorítottam Josh kezét, és gyönyörű zöld szemeibe néztem.

- Tudod, már régen voltunk kettesben, elzárva a világtól… - vetette rám csibészes mosolyát, majd megcsókolt.

 Testemet már is elöntötte egy óriási adrenalin löket, amit már nagyon régóta nem éreztem. Szenvedélyesen csókoltam vissza, és a fiú barna fürtjei közé túrtam. Szívem ezerrel vert, légzésem felgyorsult. Aztán hirtelen vége szakadt…

- Ezt meg miért csináltad? – hajoltam vissza hozzá, hogy újra megcsókoljuk egymást.

- Maradj csendben! – utasított rémülten.

- „Maradj csendben!” – fújtattam, mire befogta a számat. Már éppen tiltakozni akartam, amikor megláttam valami mozgást kábé harminc méterre tőlünk.

- Most mit csináljunk? – suttogtam elfúló hangon. Kirázott a hideg. A lebukó nap fénye már többé nem világította meg a pusztát, és a hőmérséklet is rohamosan csökkenni kezdett. Dideregve ráncigáltam magamra a dzsekimet, miközben szemeimmel folyamatosan a környékünket fürkésztem.

- Maradjunk egy helyben, hátha csak egy állat jár erre fele – próbált megnyugtatni.

- Egy állat? Mondjuk egy… - végig futott a hátamon a hideg – egy oroszlán?

- Az oroszlánok nem élnek a prérin! – megnyugodtam. - Hanem a préri farkasok…

- Micsoda? – kaptam a számhoz, de Josh megelőzött. Halk motozást hallottunk a bal oldalunkon.

- Ha háromig számolok, kinyitod a szárnyad, és menekülsz! – suttogta alig halhatóan.

- És veled mi lesz? – kérdeztem, de mintha meg sem hallotta volna, úgy számolt egytől felfelé.

- HÁROM! – ordította, majd finoman meglökött a vállamnál fogva, hogy indulhatok. Amint kicsapódtak fehér, tollas szárnyaim, azonnal a magasba emeltek, és már csak fentről láthattam, ahogy valaki, vagy valami elkezd Josh felé rohanni.

- Josh! – ordítottam fentről a felé közeledő fenevadra mutatva.

- Mi az? – nézett fel rám kérdőn, én meg hiába mutogattam a vészesen közeledő valami felé, ő nem vette az adást.

- Mögötted! – ordítottam torkom szakadtából, de mire Josh megfordult, már késő volt. A valami leszorította a földre.

- Nem, nem, nem… - ismételtem magamban, miközben Josh a fenevaddal küzdött, és elhaló hangon kiabálta, hogy meneküljek.

 Meginogtam. Majdnem a földbe csapódtam, pedig már elég régóta használom a szárnyaimat repülésre. Pár éve, még boldogan repdestem a New Yorki naplementében. Nem voltak démonok, nem volt Patricia, nem volt veszély, sem Eron. És most itt állok a semmi közepén egy lénnyel, aki életem szerelmét fegyverezte le éppen. Tennem kellett valamit. Tudtam jól, hogyha varázsolok, az Angyalok Tanácsa megtudja, hogy már nem vagyok a börtönben, és keresni kezdenek. De Herbert nem említette, hogy a meneküléshez el kell vesztenem a másik felemet. Döntenem kellett. Vagy leleplezem magamat, ezzel óriási veszélybe keverve minket, vagy pedig hidegvérrel végig nézem Josh halálát, de cserébe épségben elmenekülhetek. Ketyegett az óra. Bár szívem szerint Josht mentettem volna meg, eszem mégis az ellenkezőjét diktálta. Ő csak egy démon. Egy jóképű démon, aki elbűvölt, és hiába tűnik kedvesnek, vagy jólelkűnek, a lelke mélyén mindegyik ugyanolyan. Fekete, mint az éjszaka. Josh is csak egy démon, aki ki tudja mikor fog ismét rossz útra térni. Ha most megmented, kitudja hány évi démonüldözési munkát spóroltál volna meg? Elhessegettem a gondolataimat. Hogy lehetek képes ilyen gonoszakra gondolni? Néha már úgy érzem, hogy az angyalok kegyetlenebbek, mint az alvilág urai! Behunytam kék szemeimet, amelyek most vibráltak a dühtől, és teljes erőmmel az idő megállítására koncentráltam.  Mikor ismét felnyitottam szemeimet, az egész világot megdermedve találtam. A fenevadat, Josht, a szelet, az autókat… Mindent. Mély sóhajt véve ereszkedtem lefelé a mozdulatlan Joshoz, és a préri farkashoz, mint később kiderült. Megragadtam az állatot a derekánál fogva, és erőlködve bár, de leemeltem Joshról, majd amikor kellő távolságba helyeztem őket egymástól, elindítottam az időt. Megragadtam Josh karját, majd a levegőbe emelkedtem. Meglepődtem, hogy milyen erős vagyok. Hogy elbírok egy embert.

- Ezt meg miért csináltad? Meg is halhattál volna! – csattant ki hátából fekete szárnya.

- Mert szeretlek. – húztam magamhoz közel a pólójánál fogva, és megcsókoltam…