Mot elég hamar meghoztam az új részt, mert most elég nagy ihletem van. Lenne hozzátok egy kérdésem: Legyen 18+-os rész, vagy inkább maradjon ki? Kérlek válaszoljatok rá kommentben, vagy a szavazásban, amit indítani fogok. Valamint a Karakterek menü frissült Petra, és Herbert adatlapjával, szóval azt is megtekinthetitek. :) A részre visszatérve, remélem tetszeni fog, mert számomra is nagy meglepetést okozott Josh. :) Ha tetszett pipáljatok, kommenteljetek, de szívesen fogadok építő jellegű kritikákat is. Jó olvasást!
little star
_________________________________________________________________________________
23.fejezet
Dideregve húztam össze magamon a
dzsekimet. Hiába próbáltam minél közelebb ülni az előttem lobogó tábortűzhöz,
mégis majdnem megfagytam.
Körmeimet a műbőrbe vájtam, fogaim össze-összekoccantak
a hidegtől. Már csak távoli emléknek tűnt, amikor a forróságban meneteltünk az aszfaltút
mentén. Josh biztosan észrevette, hogy vacogok, mert közelebb ült hozzám és
átkarolt. Fejemet kidolgozott felsőtestére hajtottam, és tűrtem, hogy a hajamat
piszkálja. Ez egy igazán idilli pillanat volt. Mintha nem léteznének démonok,
sem angyalok, és mi csak egy átlagos halandó pár lennénk, akiket nem üldöz két,
mindenre képes nép. Nagyot sóhajtottam. Azonnal eszembe jutott az Angyalok
Tanácsa, és az a titokzatos Herbert, akire nem is tudom, hogy miért, de
hallgattam. Mintha egy pillanatra vonzódtam volna hozzá.
Furcsa érzés kerített hatalmába. Felnéztem
Josh szemébe, aki még mindig a hajtincseimmel szórakozott. Félelmet véltem
felfedezni tekintetében. Aggodalmat. Kirázott a hideg. Josh, is ugyanolyan
gyáva, mint én. Ő sem tudja mi vár ránk ezután. Annak az esélye, hogy élve
elérjük a következő várost, egyenlő a nullával. Ha legalább a hirtelen hőmérsékletváltozásokat,
és lesben álló állatok támadását túl élnénk, akkor is számítanunk kell az
angyalok és a démonok érkezésére, hiszen miután varázsoltam, az angyalok
tudomására jutott, hogy már nem vagyok a börtönben. A börtön. Mennyi ember
szemében jelenti a lehető legrosszabbat… Számunkra viszont ez volt a
kapcsolatunk kezdete. Még mélyen emlékeimben éltek a forró csókok, és a mély
beszélgetések, amelyekből rájöttem, hogy Josh valójában igenis érző lény. A
szülei angyalok voltak, de amikor megtudták, hogy fiuk démonnak született,
azonnal kitagadták őt a családból. Ezután Eron karolta őt fel, aki megpróbálta
a maradék jóságot is eltüntetni a szívéből, és arra használta fel, hogy
helyette tegye el láb alól az angyalokat. Mindig is összeszorult a szívem, ha
Josh múltjára gondoltam. Ehhez képest az enyém, egy megvalósult álom volt.
Szerető szüleim voltak, akiket nem érdekelt, hogy mi vagyok, szép otthonban
nőttem fel, és az iskolában is menőnek számítottam. Soha nem jutott volna
eszembe, hogy nekem, a tökéletes Chloe Kenedisnek, egyszer majd egy ilyen fiú
lesz a párom. De az óta a dolgok megváltoztak. Fény derült rá, hogy angyal
vagyok, és a Tanács azonnal behálózott. Legördült egy könnycsepp az arcomon.
Teljesen különbözünk egymástól. És most nem feltétlen az angyal-démon
különbségre gondolok.
- Mi a baj, Chloe? – törölte le arcomról
a könnycseppemet Josh, majd rám mosolygott, mintha próbált volna megnyugtatni.
- Nem is tudom. Nem tudunk
egymásról szinte semmit. Hogy miként éltük eddig az életünket. Vagy, hogy miért
vagyunk ott, ahol most vagyunk – zúdítottam nyakába az aggodalmamat. Erre
elkomorult. Zöld íriszében sötét láng lobbant. Megijedtem. Még soha nem láttam
ilyennek. Olyan idegennek, és gonosznak tűnt. Nem ezt a Josht ismertem és
szerettem.
- Mit tudhatsz te? Hiszen csodás
gyermekkorod volt. A szüleid szerettek, soha eszükbe sem jutott volna az utcára
tenni téged. – nézett ridegen a szemembe, amitől végig futott a hátamon a
hideg. Kezdtem komolyan félni tőle.
- Én nem úgy gondoltam, tudod
jól. Csak a múltad… Nos… - nem tudtam, hogyan folytassam. Félve néztem a dühtől
izzó szempárba, majd inkább felkeltem Josh öléből, hogyha esetleg menekülésre
kerülne a sor, kisebb előnnyel induljak.
- Te soha nem érted meg? Engem
soha senki nem szeretett igazán! Mindig én voltam a púp az emberek hátán! Senkinek
nem kellettem! Soha nem volt senkim! – ragadta meg a karomat, majd erősen
visszarántott a mellkasára, és lefogott.
- Mit művelsz? Rád sem ismerek!
Bocsánat, ha valamivel megbántottalak, de…
- NEM! – szakított félbe, majd a
hajamnál fogva felrángatott, és durván megcsókolt. Még sohasem éreztem őt ilyen
vadnak. Ilyen démoninak. Nyelvével erőszakoson férkőzött a számba, de én nem
csókoltam vissza, mire ő úgy tűnt nagyon bedühödött, és megrántotta a hajamat.
Sírva ordítottam fel a fájdalomtól.
- Miért teszed ezt velem? Miért vagy
ilyen? Mi történt veled ez alatt a pár perc alatt? JOSH! – már alig láttam az
arcát a szemem előtt húzódó könnyfátyoltól. Erre ő dühösen felállt, és elkezdte
a tűzre rugdosni a homokot, ami szép lassan el is aludt. Mintha egy láthatatlan
erő vezérelte volna, úgy rángatott fel a földről, és indult el velem egyre
beljebb a pusztában.
- Hova megyünk? – próbálkoztam ismét,
de ő csak egy morgással válaszolt. Eszembe jutott a pár órával ezelőtt préri
farkas támadás. Ha akkor hagyom, hogy meghaljon, talán… Nem! Figyelmeztettem magam. Hiába változott meg egyik pillanatról a
másikra, mégsem kívánhatom senki halálát. Még azét sem, aki csúnyán átvert, és
eljátszotta, hogy szeret, most meg úgy viselkedik, mint egy robot, és egyre
jobban beveti magát a fűtenger sűrűjébe.
- Maradj csendben! – erre az
utasításra összefacsarodott a szívem. Pár órával ezelőtt pont ugyanezt mondta
nekem, de azért, hogy megvédjen. Most meg azért, hogy ne vegyenek észre. A
sírás határán jártam, amikor megláttam egy távolban lobogó tábortüzet.
Megnyugodtam, majd hangosan elkezdtem segítségért kiabálni. Amit utólag meg is
bántam. Josh felrángatott a földről, majd lekevert nekem egy akkora pofont,
amekkorát el sem lehet képzelni. A számban lévő vért köpködve adtam fel a
szabadságom egyetlen lehetőségét. Soha nem gondoltam volna, hogy képes lenne
megütni. Főleg nem így! Csúnyán
kihasználtak. Gondoltam, miközben ő folyamatosan rángatott. Egyszer csak
irányt változtatott, és a tábortűz felé kezdett el igyekezni, mire
fellélegeztem.
- Ne örülj előre, szivi! –
nevetett fel ördögien. Ahogyan egyre közelebb értünk, rájöttem mire
célozhatott. A tábortüzet nem kedves turisták vették körül, hanem démonok. Az
alvilág vezetői.
- A francba… - motyogtam, amikor
megláttam Lenát. A nő most különösen boldognak tűnt. Vidáman mosolygott a
szemembe, miközben fekete loboncát igazgatta. Vele szemben ült egy fiatal lány,
akinek szőke hajának vége rózsaszínre volt festve, és középen pedig egy fekete
hajú férfi ült, közvetlenül a tűz mellett.
- Ó, hiszen őt már ismerem! –
ujjongott Lena, folyamatosan rám mutogatva – Ugye te sem felejtetted el a közös
kalandjainkat!
- Ja, nagyon mély nyomot hagytak
bennem – vágtam vissza cinikusan, mire a férfi szemöldökei összeszaladtak.
- Milyen kotnyeles angyalka! Még
senki nem tanította móresre?
- Na, majd én! – állt fel a szőke
hajú nő, majd közelebb lépett a tűzhöz, amelynek fényében láthattam gyönyörű
arcát, és kék szemeit.
- Mit akarnak tőlem? – kérdeztem egyre
ernyedtebben. A sok démon körülöttem egyre szívta ki belőlem az energiát, én
meg egyre csak gyengültem. Josh még mindig szorosan tartott, így esélyem sem
lehetett volna a menekülésre.
- Hagyjad, Petra, ez az én
feladatom. Eron meghagyta, hogy én végezzek Chloeval. – szólalt meg Josh. Miért
várt idáig azzal, hogy leleplezze magát? Hiszen sokkal egyszerűbb lett volna,
ha már akkor elintéz, amikor még nem is tápáltam iránta gyengéd érzelmeket!
Emily csak a kezdte volt. Most már nem csak vele, hanem Lenával, ezzel a
Petrával, és a férfival is szembe kell szálnom, nem is beszélve Eronról.
- Szegény kicsike. A szerelmed
fog végezni veled – nevettek fel egyszerre hárman.
- Aztán jól élvezd ki, Josh! –
kacsintott rá Joshra a férfi. Aztán jól
élvezd ki… Csengtek a fülemben a szavai, majd hirtelen szörnyű gyanú áradt
szét a testemben. Mi van ha arra gondolt, hogy…
- Mennyire megrémült a kis
angyalkád! – utalt falfehér arcomra Petra. Menő bőrdzsekit viselt, szakadt
farmerral, és motoros csizmával. Egy igazi bomba nő volt. Hozzá képest én
nagyon messze járok egy tízes skálán. Végig néztem magamon. A számból csöpögő
vér teljesen szétáztatta a pólómat, a nadrágom tiszta sár lett, és a dzsekim
pedig itt-ott kiszakadt. Már most úgy néztem ki, mint ha a bokorban aludtam
volna, pedig még meg sem indult a kínzásom.
- Josh – próbálkoztam utoljára,
azzal, hogy mélyen Josh tekintetébe fúrtam a sajátomat.
- Chloe, nem tehetek róla, hogy
te komolyan gondoltad a szerelmünket. Hiszen nézz magadra, olyan szánalmas
vagy! Ráadásul egy angyal. Egyáltalán nem illessz hozzám. Én soha nem járnék
egy ilyen lánnyal. – zárta le a kapcsolatunkat. Ha eddig nem éreztem volna
magam szarul, akkor most ez kielégített volna duplán is. Eddig semmi nem fájt.
Nem fáj a pofon, a ráncigálás, a beszólógatás. Ez fájt csak igazán…
De szomorú lett a vége :"(( Ezt nem gondoltam volna Joshról. Soha.
VálaszTörlésViszont nagyon ügyes vagy!! Siess a kövivel!!
Köszönöm a kedves szavakat :)
Törlés