Mint ígértem, most már sűrűbben fogom hozni a részeket. Ez most igazából egy olyan kis semmilyen, idilli rész lett, amiből megtudhattok egyet s mást Chloe múltjából. Remélem tetszeni fog, és ne feledjetek nyomot hagyni magatok után! Jó olvasást! :)
little star
_____________________________________________________________________________________
27.fejezet
Friss rózsa illat lengte be a levegőt. Elmosolyodtam az
ismerős illatra. Emlékszem, még a beavatásom idején egyszer felvittek a
Mennybe, hogy onnan láthassam, hogy miért is olyan fontos az angyalok munkája.
Akkor még naiv, és tudatlan voltam, legfőkébben kissé buta is, aki akkor még
nem tudta felfogni az angyalság árnyoldalait. Én hülye elvállaltam a világ
megváltásának feladatát, amely eleinte jól eső érzéssel töltött el, igazi
szuperhősnek érezhettem magam. De később, miután a démonok egyre inkább megerősödtek,
már nem csak a naplementében való repülés volt az egyetlen elfoglaltságom. Az
egyre sűrűbb démon támadások teljesen felbolygatták az életemet. Nem jutott
időm a családra, a barátokra, az iskolára… Az élet egyik legszebb időszakát
démonöldöklésre pazaroltam, a velem egykorú lányok pedig pasiztak, buliztak, és
szórakoztak. Én meg minden nap démon vértől fröcsögő ruhában tértem haza,
karcolássokkal a bőrömön. Ilyenkor már csak arra volt erőm, hogy beálljak a
zuhany alá, és magamra folyassam a forró vizet, amely megszabadított a bűzlő,
zöldes folyadéktól, amely egy idő után szabályosan beleivódott a bőrömbe, és az
illatom részévé vált. Még emlékszem a mennyországra. Minden fehér, és fényes
volt, a levegőt ezernyi virág illata töltötte meg. Rég halott emberek
sétálgattak egymás mellett, mintha még mindig élnének, holott az élet puszta
utánzatában tengették mindennapjaikat. Akkor éreztem igazán, hogy jól döntöttem
akkor, amikor Patricia megkeresett azzal, hogy nincs-e kedvem beállni az
angyalok közé. Azóta ez megváltozott. Szívesen arcon csapnám magam, hogy miért
is voltam olyan tapasztalatlan, hogy igent mondjak egy teljesen idegen
nőszemélynek, aki az ajtómban állva közölte velem, hogy különleges képességeim
vannak, és, hogy az akaratomra bazi nagy tollas szárnyak pattannak elő a
hátamból. Így visszagondolva nem értem, hogy miért nem csaptam rá az ajtót, és
éltem tovább a megszokott, tökéletes életemet. Persze, felemelő érzés volt nap
mint nap ember életeket menteni, de talán könnyebb lett volna az életem a plusz
melók nélkül. Lehet, hogy már lenne egy szerető férjem, aki mindenben
támogatna, és talán első gyermekemet hordozhatnám a szívem alatt. De nem.
Másként döntöttem, és ennek viselnem kell a következményeit.
Hirtelen pattantak fel a szemeim. Hisz ez lehetetlen! Még
mindig élek! Mélyen magamba szívtam a levegőt, amelyet azt hittem, soha többé
nem érezhetek a tüdőmben. Miután kiélvezkedtem magam, és elhittem, hogy nem
haltam meg, még mindig élek, eszembe jutott a kivégzés. A tőr, amelyen
kísértetiesen tükrözte vissza a rávetülő démoni fényt. Riadtan kaptam a
szívemhez. Csak egy módon derülhet ki, hogy túléltem-e a végzetes szúrást.
Óvatosan félre csúsztattam a vértől tocsogó fehér ruhámat, amelyet még a
démonok adtak rám. Ott, ahol a szúrásnak kellett volna lennie, csupán egy
apróbb karcolást véltem felfedezni. Akkor viszont mitől lett csupa vér a ruhám?
Hirtelen kaptam fel a fejem. Mégis hol a csudában lehetek? Valószínűleg egy
csomagtartóban lehetek, hisz éreztem, ahogyan a jármű iszonyatos sebességgel
száguld előre valami nem túl egyenletes úton, ezáltal ide-oda csapódtam a
csomagtartóban. Rajtam kívül csupán egy szál rózsa volt a csomagtárolóban. Ezek
szerint innen származott az a jóleső rózsa illat, ami a Mennyre emlékeztetett.
Óvatosan próbáltam felülni, hátha szemügyre tudom venni elrablóm, vagy
megmentőm arcát. Fejemet az előttem lévő ülés fejtámlása mögé bújtatva
próbáltam kikémlelni, hátha láthatok valamit. A kormány mögött egy meglehetősen
fiatal férfi ült, szőke haja, és tengerkék szeme volt. Ralph Lauren márkájú
inget viselt, amely tovább tökéletesítette már így is felsőbbrendű látványát.
-Herbert – szaladt ki a számon hirtelen, amikor felismertem
a fiút. Az a Herbert aki már több ízben is megmentett, de még mindig fogalmam
sincs, hogy ki ő, és, hogy miért húzott ki folyton a csávából.
- Chloe! – fordult felém az anyós ülésről egy mosolygós
lány. Aranybarna haja csimbókosan hullott vállára, ebből arra következtettem,
hogy egy esetleges démon háború tehette ezt vele. Tengerkék szemei fáradtan, de
vidámságot sugározva keresték tekintetemet. Hailey.
- Végre felébredtél! – fékezett le hirtelen Herbert, aminek
következtében bevágtam a fejemet a fejtámlába. Ez egy hangos kacagást váltott
ki Haileyből, akit azóta nem láttam, hogy közölnöm kellett vele, hogy igazából
ő az angyalok közé tartozik. Emlékszem még, hogy Patriciának mennyire fontos
volt ez a lány a varázsereje miatt, ezért küldött engem, hogy majd kiképezzem,
és fejlesszem a mágnesesség erejét. Ezután persze minden teljesen másként
alakul. Mindketten kiszálltak a kocsiból, majd kitárták előttem a csomagtartó
ajtaját. Kissé kábán kikecmerektem, mire ők gyorsan megragadtak a vállamnál
fogva, és beültettek az egyik hátsó ülésre. Amíg Hailey bekötött, és megpróbálta
elrendezni egyelőre még kissé ernyedt végtagjaimat, Herbert lecsukta a
csomagtartó fedelét, majd bevágta magát a kormány mögé, majd intett Haileynek,
hogy ő is gyorsan szálljon be, hogy tovább tudjunk indulni.
- Ezt…ezt mégis mire véljem? – próbáltam kinyögni a kérdést,
mire Hailey azonnal nyitotta is a száját, hogy válaszoljon.
- Nos, miután elmentél, és nagyjából elhitetted velem, hogy
angyal vagyok, elmentem a találka helyünkre. De te nem voltál ott. Már éppen
indultam volna haza, amikor megjelent Herbert, és elmondta, hogy mi az oka
annak, hogy nem vagy a megbeszélt helyen. Ezután meghívott egy kávéra, miközben
elmesélt mindent töviről hegyire az angyalokról. Tudom, elsőre nem tűnhet túl
jó jelnek ha szó nélkül megbízok egy idegenben, de Herbert csak úgy árasztotta
magából a jóságot, és…
- Hail, ha lehet, térjünk rá a lényegre – szakította félbe a
fiú a kissé túlbuzgó lányt, majd elfordította a slusszkulcsot, és lenyomta a
gázpedált, amelynek segítségével tovább haladtunk a teljesen kihalt úton.
- Egy picit elragadtatattam magam – szabadkozott, majd
folytatta – Hol is tartottam? Megpróbálom dióhéjban elmondani. Herbert el
kezdett tanítgatni, így egyre jobban fejlődött az erőm, ezzel együtt nőtt
bennem az angyal énem. Végül pár héttel ezelőtt Patricia teljes értékű
angyalnak nevezett ki, és azóta öldöklöm a démonokat. Így sikerült megmentenünk
téged. Na, és persze Herbert varázsereje sem elhanyagolható elem ebben a kis
mentőakcióban…
- Várj! – szakítottam egy picit meg a gondolatmenetét – Ti ketten
komolyan betörtetek a démonok központjába, amely főleg most, a kivégzésem
alkalmával nyüzsgött a démonoktól, és volt akkora erőtök, hogy Eron szeme
láttára megmentsetek engem?
- Ez igazából nem teljesen így történt, tudod, Chloe azért
mi sem vagyunk teljesen eszementek. Felvettük két démon szolga alakját,
akikként végig tudtuk kísérni az eseményeket, így megmentve téged is. Na, és
most, hogy megmentettünk…
- Hova megyünk? – tettem fel a már réóta foglalkoztató
kérdést. Csak utána eszméltem rá, hogy másodszorra is udvariatlanul
félbeszakítottam Hailey-t, akit látszatra ez egy cseppet sem zavart.
- Úgy gondoltuk, hogy folytatjuk az utatokat Joshal, így
most Miami felé tartunk, a lehető legmesszebbre kerülve New Yorktól. Persze ami
autós távokon belül van. – világosított fel Herbert. Ezek szerint Miamiba
tartunk. A szülővárosomba. Már nagyon régen nem jártam ott. A szüleim hat éves
koromban elváltak, így én anyával New Yorkba költöztem, apa meg itt maradt
Floridában. Azóta sem hallottam róla semmit. Egyszer küldött egy szülinapi
lapot, a születésnapom után három hónappal, de ezt leszámítva nem adott magáról
semmi életjelet. Mióta megtudtam, hogy angyal vagyok, és, hogy anya nem az,
egyre többet gondolok arra, hogy valószínűleg apám miatt lettem az, aki. Így
adódott, hogy anyámnak tele lett a hócipője apámmal, majd egy szép nyári
reggelen elhajtottunk a Range Rover-rel, magunk mögött hagyva a tengerparti
nyaralót, amihez annyi szép emlék kötött. Most már biztos lehetek benne, hogy
nem apám folytonos kocsmába járása miatt adta be anya a kulcsot. Hanem amiatt,
hogy apa angyal volt, ezzel rendesen felbolygatva a családunk életét. Hirtelen
összeszorul a szívem. Az angyal lét bármennyire is csodálatos, mégis könnyen
szétszakíthat családokat. A folytonos munkák, a veszély, ami az angyalsággal
jár… Egy halandó ember nem tudja ép ésszel felfogni, így inkább feladja, és
elmenekül, mielőtt rajta is eluralkodik az az őrültség, amelynek az angyalságot
hiszi. És most, talán, hogy ismét Miamiba tartok, esélyem van látni apát,
anélkül, hogy anyám hozzávágna egy tányért.
- Chloe! Chloe! – integet előttem Hailey, mintha valami
holdkóros lennék.
- Bocsánat, csak egy kicsit elbambultam… Még új nekem ez az
egész… Mármint, hogy nem haltam meg.
- Csak éppen azt magyaráztam, hogy már annyira várom, hogy
megérkezzünk Floridába! A Daytona Beach, a sok vidámpark…
Emlékszem, hogy hat éves koromban, nem sokkal a válás előtt,
a szüleim elvittek az orlandói Disneyworld-be. Még nagyon kicsi voltam, és az
életem értelmei a hercegnők voltak.
A két nap alatt, ameddig a park mesebeli utcácskáit jártuk, végig ugyanaz a nagyon meleg, tüll Csipkerózsika ruha volt rajtam, amelyet borsós árért vett anya a boltban, miközben apával a Hófehérke vasúton ültem. Azóta nem jártam ott. Miután elváltak a szüleim, teljesen magamba fordultam, így a vicces, aranyos Disney mesék helyett elkezdtem szomorú hangulatú könyveket olvasni, és napokig bezárkózni a szobámba.
A két nap alatt, ameddig a park mesebeli utcácskáit jártuk, végig ugyanaz a nagyon meleg, tüll Csipkerózsika ruha volt rajtam, amelyet borsós árért vett anya a boltban, miközben apával a Hófehérke vasúton ültem. Azóta nem jártam ott. Miután elváltak a szüleim, teljesen magamba fordultam, így a vicces, aranyos Disney mesék helyett elkezdtem szomorú hangulatú könyveket olvasni, és napokig bezárkózni a szobámba.
-Én nem kifejezetten szeretem a vidámparkokat… - jegyeztem
meg kurtán, majd inkább kimeredtem az ablakon, és az utat figyeltem.
- Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogy nem lehet
azokat szeretni! Hahó, Disneyworld, Universal Studios! A legjobb helyek a
világon… - próbált meggyőzni Hailey, de én csak szomorúan lebigyesztettem a
számat.
- Hail, szerintem nem kéne még ezzel terhelni… Tudod, hogy
még pihennie kell… - állította le Herbert a lányt. Hálás mosollyal meredtem a
visszapillantótükörbe, ahol egy pillanatra találkozott a tekintetünk…
Igen jó lett! Imádom! :)
VálaszTörlésÖrülök neki :) Hamarosan érkezik az új rész is! Kb hétvégére tervezem, remélem az is tetszeni fog majd :)))
Törlés