26.fejezet

Sziasztok!

Ismét bocsánatot szeretnék kérni az újabb hosszas szünetért, de most, a nyári szünet keretei között ígérem, hogy sokkal gyakrabban fogok jelentkezni mint eddig. Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást kívánok! Valamint szeretném megköszönni a 6 feliratkozót, és azt a rengeteg pipát és kommentet, amelyeket tőletek kapok :) ! Jó nyári szünetet!

little star

____________________________________________________________________________________

26.fejezet

Három óra. Ennyi időm maradt az életemből. És ezt a három órát kénytelen leszek az ágyhoz kötözve eltölteni. Fogalmam sincs, hogy mi várhat rám. Még soha nem láttam démoni kivégzést, így nem igazán tudom elképzelni, hogy mi lesz a sorsom. De egy biztos. Ez lesz számukra a legemlékezetesebb mind közül, hisz még senki nem utasította vissza a kegyelem ajánlatát, így számíthatok rá, hogy egy csöppet sem átlagos halálnak lehetnek tanúi. Egy pillanatra beleképzeltem magam Emily helyzetébe. Több hónapon keresztül eltűntnek volt nyilvánítva, majd hirtelen, mintha visszatért volna a halálból, megjelent az egyik gyűlésen, mintha mi sem történt volna. Akkor még nem sejtettem semmi gyanúsat. Pedig valószínűleg őt is meglátogatta a fekete köpenyes férfi a szabadulás lehetőségét kínálva neki. Lehet nem döntöttem jól, amikor pimaszul visszautasítottam az ajánlatot. Igen, nem jól döntöttem, hanem bátran.

Ajtónyikorgásra eszméltem fel. Három fekete csuklyát viselő alak lépett be, kezükben egy fehér, lenge ruhácskával. Nagyot nyeltem. Teljesen elvesztettem az időérzékemet ezen a helyen, így fel sem tűnt, hogy már eltelt három óra. Egyikük arcát egy pillanatra megvilágította az ablakokon beáramló démoni, vörös fény. Arcán hosszú sebhely húzódott, amely szemhéjától egészen álláig ért. Lilás fényben játszó szemét valaha biztos szép arc keretezhette. Széplány lehetett volna, ha az a sebhely nem szól bele az életébe. Lehet túl sokáig bámulhattam őt, mert hirtelen húzta előre csuklyáját, hogy eltakarja az arcát. Felocsúdtam döbbenetemből, majd éreztem, ahogyan átjár a félelem. Most először jutott el a tudatomig, hogy mi is fog velem történni. Soha többé nem láthatom anyát. New Yorkot. A barátaimat. Egyikük egy nagy, éles késsel igyekezett felém, amelytől kirázott a hideg. Az éles pengén meg-megcsillant a vörös fény, amely az alvilágban jellemző volt. Nagyot nyeltem. Valószínűleg ehhez hasonló kés fogja a vesztemet okozni. A démon a kezemet tartó kötelekhez emelte a tőrt, majd egy vágással eltávolította rólam béklyóimat. Hangosan fellélegezve vettem tudomásul, hogy megszabadultam a kezeimet tartó kötéltől, amely napokig kínozta csuklómat érdességével. A másik két alak gyorsan megragadta a csuklómat, amíg a harmadik rám adta a fehér anyagból varrt ruhácskát, amely vállaimtól térdemig takart. Egy pillanatra megörültem, hogy végre nem kell meztelenül mutatkoznom, hanem lehet rajtam valami ruha. De ez is csak egy pillanatig tartott, mert a csuklómat tartó kezek hirtelen megfeszültek, majd elkezdtek lerángatni az ágyról. Felüvöltöttem, amikor egyikük belevájta körmeit a kötél által okozott sebbe. Halk zokogásba kezdtem. Nem akartam magam gyengének mutatni, így inkább hanyagoltam a hangos hisztit. Már a folyosón jártunk. A fekete padlón vérfoltok látszódtak, amelyektől egy pillanatra felfordult a gyomrom. A vérvörös falakat az eddigi démonvezetők képei díszítették, hasonlóan az Angyalok Tanácsa hősök terméhez, amelyben Patricia elődeinek arcképe látható. A folyosót szegélyező ajtókból egyre több fekete csuklyás alak lépett ki, csatlakozva hozzánk, mintha csak valami díszmenet lennénk. Testemben azonnal szétáradt az adrenalin, amikor megálltunk egy nagy barna, fa ajtó előtt, amelyekre szenvedő emberek arca volt faragva. Kirázott a hideg az élettelen faarcok látványától, ezért gyorsan elkaptam a fejemet, hogy inkább a terem melletti képeket figyeljem. Lord Belerus 1535-1654. Olvastam el az egyik kövér férfit ábrázoló kép alatti táblácskát. A férfi vérvörös tekinteteivel meredt ki a képből, amelyet palacsinta ábrázata komolytalanított el. Egy pillanatra felnevettem a kissé túlsúlyos démon láttán, de ez inkább egy károgás félének hangozhatott. Idegesen haraptam be az ajkaimat, miközben a harmadik démon egy óriási, szintén faragott kulcsot elfordított a zárban, majd belökte az ajtót. A terem úgy nézett ki, mint egy kisebb aréna, amelynek nézői, mind-mind az engem kísérő démonokhoz hasonlóan csuklyát viseltek, és egymást túlordibálva őrjöngtek, mintha holmi civil focimeccsen lennének. Pedig ez koránt sem volt az. A két alvilági lény, amelyek eddig satuként szorították a csuklómat, elkezdett ráncigálni egy óriási asztalhoz, amely a terem közepén állt. Félelemmel, vegyes izgalommal tekintettem körbe a teremben. A falak barnára voltak meszelve, ezeket szenvedő embereket mutató képek díszítették. Az ódon fapadló már biztosan jó régi lehetett, hisz a belé ivódott vérszag belengte az egész levegőt. Nagy levegőt vettem, amikor elértük a középső asztalt. A három démon kezüket felemelve próbálta mutatni a közönségnek, hogy még nagyobb őrjöngést várnak, miközben egy negyedik egyenként az asztalhoz kötözte a végtagjaimat. A hideg, kissé pirosas színben játszó lánc rákulcsolódott kezeimre és lábaimra is. Fejemet felemelve néztem körbe, hátha találhatok valami menekülési útvonalat. A terem alakja leginkább egy ötszögletű csillag alakjára hasonlított, amelynek közepe az asztal volt. Csak, mint a… Hirtelen eszembe jutott a tőr, amelyet Emily mindenáron meg akart tőlem szerezni. Amikor a tőr markolatát melegség érte, azon elkezdett vibrálni egy különleges jelkép, amely ötágú csillagot ábrázolt. Gyöngyöző homlokkal próbáltam felidézni magamban a jelképet. Sárkány, tigris, gepárd, bivaly, sas. Az állatok, amelyeknek tulajdonságai jellemzik a démonokat. Ezek szerint az egy szent tőr, amelyet a Pokol teremben végrehajtott kivégzéseken alkalmaznak. Azt viszont még mindig nem értem, hogy mi ennek az értelme. Hiszen mi olyan hasznos Eronnak abban, ha egy adott tőrrel öl meg engem? Kétlem, hogy holmi szokás lenne, hisz több évtizeden keresztül nem is keresték a tőrt. Eron célja az angyalok leigázása. Ez két módon lehet. Vagy átállítja maga mellé az angyalok egy részét, vagy… Mivel a démonoknak természetüktől fogva nincsen természetfeletti képességük, leszámítva a repülést, így a másik lehetőség az, ha a megölt angyalok különleges képességeit átruházza rájuk. Ezek szerint a tőr különlegessége az erőelszívás, amelynek segítségével nem csupán az életemtől, hanem a lelkemmel együtt utazó mágikus képességemtől is megfosztanak. Azaz következő életemben nem születhetek angyalnak, így lecsökkentve az angyalok számát. Ez Eron legfőbb célja. Hosszú, de hatásos módszer, ha a gyökereinél írtja ki az ellenséges népet. Kiírtja azt, ami miatt soha nem tudnak kihalni az angyalok. Az erő továbbvitelt. A hangos zsivaj hirtelen szűnt meg, amikor belépett Eron. Hosszú, vörös haját oldalra fésülte, így jól látszódott a bal vállán díszelgő sárkánytetoválás. Vörös fodrokkal tarkított fekete bőrruhát viselt, amelyben fehér bőre csak úgy világított. Hátából két fekete tollas szárny pattant elő, amelynek segítségével felemelkedett, majd körbe repülte a termet, és onnan kezdte el beszédét.

-Hű híveim! Ma különleges napnak nézünk elébe! Ifjú, új tagunk, Josh Hell démonná avatásának lehettek tanúi, amelyet saját szerelme halálával pecsétel majd meg. Ez az alkalom nem csak e célból különleges. Emily, hű alattvalóm visszaszerezte az ősi tőrt, amely képes erőelszívásra, ezáltal megfosztva az angyalokat következő életükbe átvitt hatalmuktól. A mai termés az idő megfagyasztás, illetve előre, hátra forgatás képessége lesz, amelyet a legtöbbet ígérő démonnak fogok ajándékozni. A kivégzés alatt megkezdődhet a licitálás Brownsnál. Ideje elkezdeni a 37. angyal kivégzését uralmam alatt.

Hangos üdvrivalgás hallatszódott a teremből, majd láttam, ahogyan egyre több démon indul el ahhoz a bizonyos Browns-hoz licitálni. Aranyos, hogy ennyire fontosnak tartanak. Eközben a szenvedő arcokat formázó ajtó feltárult, és belépett rajta Josh, egy fekete csuklyás kíséretében. Zöld tekintete ridegséget sugallt, amelyben még szikráját sem véltem felfedezni a jónak. Hiába, a változni akarás, a természetének senki nem tud parancsolni. Josh démonnak született, így erős akarattal sem tud majd soha kitérni ez elől. Még mélyen az emlékeimben élt az az éjszaka a börtönben, amikor elmesélte az élettörténetét. Már akkor sejthettem volna, hogy lehetetlenség a változás.

„- Ki vagy? – kérdeztem remegő hangon.

- Josh Hell. – válaszolt a hang. Josh? Ez most komoly?

- Azonnal engedjenek ki! - kezdtem el dörömbölni az ajtón, erre a fiú felnevetett, majd elindult felém. Legalábbis a lépéseinek hangjából erre következtettem. Mikor Josh beért a fénybe, a szemem elé tárult kissé megviselt ábrázata, és gyönyörű zöld szeme, amelyet barna haja, és tökéletes arca keretezett.

- Tudom, voltak nézeteltéréseink. – állt meg előttem.

- Voltak. – mondtam durcásan, majd háttal fordultam a fiúnak.

- Chloe, én igazán nem akartalak megtámadni. Csak tudod, Eron azt mondta…

- Blabla. Jól ismerem ezt a sztorit. Egyáltalán nem érdekel a sajnálkozásod! Komolyan, még egy szellem társaságának is jobban örültem volna, mint neked! – jelentettem ki.

- Amúgy is lakik itt kettő. Ha akarod, bemutatlak nekik…

- Tessék? – ugortam a nyakába remegve, mire ő halkan felnevetett.

- Nyugi, csak vicc volt. – erre rögtön ellöktem magamtól. – Ha már itt kell lennünk egymással egy darabig, azt javaslom, ismerjük meg egymást.

- Oké kezd te. Úgyis rövid lesz. „Gonosz és bunkó vagyok. Ez vagyok én, Josh Hell” – játszottam el cellatársamat.

- Ügyes, de közel sem jársz a valósághoz.

- Valóban? – vontam fel a szemöldökömet, és keresztbe fontam a karomat a mellemnél.

- Apa és anya. Mindketten angyalok voltak, így elég meglepő volt számukra, amikor egyetlen fiúk démon lett, ezzel megszakítva az évszázados családfát, ahol mindenegyes fiúgyermek a ti népetekhez tartozott. Így hát amikor ez tíz éves koromban kiderült, árvaházba küldtek, és többé hallani sem akartak rólam. Elzüllöttem, majd végül Eron rám talált, és megmentett a drogoktól, és befogadott magához. Onnantól kezdve kihasználta, hogy felnézek rá, és így a legvéresebb munkákra is rá tudott venni. De mélyen, a lelkemben, mindig is tudtam, hogy én nem akarok anyáékhoz hasonló embereket ölni.”

Egy frászt-gondoltam magamban, majd ismét Joshra emeltem tekintetemet. Amint fellépett egy kisebb emelvényre, a sorokból, halk, kísérteties dallamot kezdtek dúdolni, majd néhány elkezdték énekelni a démonok himnuszát. Kirázott a hideg. Ez a hivatalos dal, korántsem volt olyan vidám, és gyönyörű, mint a miénk. A szövege meg főleg nem.

A démon mindig bátor, és nem kímél senkit

Ezért nincsen szíve, és ő lesz az elit.

Hát nem volt egy nagy költő, aki ezeket a sorokat írta. A többi versszakot már nem igazán értettem, mert a Brownsnál licitáló démonok zaja elnyomta a himnuszt, így észre sem vettem, hogy vége van. Josh halál nyugodt tekintettel igyekezett felém, kezében a tőrrel, amelyet amint megérint vérem, máris el kezd vibrálni. Szép lassan felém lépett majd a tőrt a magasba emelve várta a bíztatást. A teremben nagy volt a feszültség, így kínos csönd uralkodott. De amint Josh a magasba emelte a tőrt, azonnal üdvrivalgásban törtek ki. A démoni fény meg-megcsillant a tőr éles hegyén, amelyet hamarosan a szívembe fog mártani. Megpróbáltam elkapni a tekintetét, hátha felidézhetem benne a régi szép emlékeket, de még egy pillantásra sem méltatott. Ekkor megfeszült a karja, majd lesújtott a pengével…